2007.04.12. 11:52
Elhunyt Kurt Vonnegut amerikai író
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kurt Vonnegut, a modern amerikai regény boszorkánymestere, Az ötös számú vágóhíd, A majomház című könyvek szerzője.
Haláláról felesége, Jill Krementz értesítette a sajtót. Elmondta, hogy férje néhány hete New York-i, Manhattanben lévő otthonában elesett és súlyos agysérülést szenvedett. Az író 1922. november 11-én született, ősei a vesztfáliai Münsterből származtak, a 19. század közepén érkeztek Amerikába. Szatirikus műveiben a háború abszurditását fogalmazta meg és megkérdőjelezte a technikai haladást. Műveit televízióban, rádióban és színházban játsszák. Három regényét megfilmesítették. Az Ötös számú vágóhíd zenéjét Glenn Gould szerezte.
A Bajnokok reggelije (1973) című könyvéből készült film producere és egyik főszereplője Bruce Willis, a másik főszereplő Nick Nolte, aki a harmadik megfilmesített könyv, az Éj anyánk főszereplője, a háborús bűnös Howard Campbellt alakítja. További fontosabb művei: Börleszk (1976), Mesterlövész (1983), Galápagos (1985), Hókusz-pókusz (1990), Időrengés (1997). Későbbi regényeiben csökkent a fantasztikum, és nőtt az amerikai társadalom rajzának aránya.
(MTI)