Hírek

2007.04.22. 10:05

Egy-Másért: Kínába érnek a szálak?

A nemzetbiztonság egykori és jelenlegi munkatársai is feltűntek az Egy-Másért Alapítvány munkatársai között. Nincs valódi válasz arra, mit kerestek ott.

Europress-összeállítás

Válasz egyelőre nincs. A tények: alig egy hete annak, hogy letartóztatták az Egymásért Egy-Másért Alapítvány elnökét, Földesi-Szabó Lászlót és hat további gyanúsítottat. A vámnyomozók milliárdos vám- és áfacsalást rónak a terhükre. A fordulat több, mint meglepő: a tevékenysége során rendszerint nagy sajtóvisszhangot kapó Földesi-Szabó és alapítványa alig néhány nappal azelőtt még a Törökországba hurcolt Mehmet Karcsi sikeres hazahozatalának babérjait aratta le.

Milliárdos csempészet a tét
De mi is történt? A hét elején jelentette be – hónapok óta tartó vizsgálódás után – a Vám- és Pénzügyőrség, hogy előzetes letartóztatásba helyezték az alapítványi vezető Földesi-Szabó Lászlót, továbbá a civil szervezetet kiemelten támogató Herba Zrt. több munkatársát és vámügyintézőket is – a gyanúsítás szerint az ügy résztvevői 8500 tonna élelmiszert hoztak be az országba úgy, hogy az áru utáni vámot és áfát nem fizették meg. Tehették ezt azért – így a nyomozók –, mert a távol-keletről származó élelmiszert az Egymásért Egy-Másért Alapítványhoz érkező – valóban vám- és áfamentes –, ingyenes adományként tüntették fel, holott valójában a Herba-csoporton keresztül üzletláncoknak értékesítették azt. Az érintettek védői szerint azonban nem történt bűncselekmény, mivel az áruból befolyt összegből az alapítvány céljait valósították meg – többek között ezért is tekinthető a Herba a civil szervezet kiemelt támogatójának. Egyfelől igaz: az alapítvány valóban széles körű támogatói munkát végzett – lásd keretes írásunkat –, ám ha a vámosok verziója a helytálló, úgy 1,22 milliárdra rúg az államnak járó, meg nem fizetett teher.

Titkos szolgálat
Idáig azonban még semmi különös nem lenne az egyébként valóban zavaros történetben. Sokkal több érdekességet ígér azonban a szereplők kapcsolati hálójára vetett pillantás. Az alapítvány első embere, Földesi-Szabó László korábban a szervezett bűnözés elleni osztály alezredeseként vonult nyugdíjba – úgy tudjuk, maga is titkosszolgálati múltat tudhat a háta mögött. A férfi széles rendőri-rendészeti ismeretségi körrel rendelkezik: így többek között Béndek Józseffel, a Határőrség országos parancsnokával, Bene László országos rendőrfőkapitánnyal, Ignácz István dandártábornokkal, Pest megyei rendőrkapitánnyal vagy éppenséggel Petrétei József rendészeti és igazságügyi miniszterrel látható közös fotókon az alapítvány honlapján.

Ami pedig a titkosszolgálat és az alapítvány kapcsolatát illeti: az már biztos, hogy mind a nemzetbiztonságnak, mind az azt felügyelő miniszternek lesz mit magyarázkodnia. Kiderült: az alapítvány kuratóriumának több tagja kapcsolatban állt vagy áll a mai napig a Nemzetbiztonsági Hivatallal (NBH). Így Simon Ibolya kurátor, a civil szervezet jogásza korábban az NBH alkalmazottja volt, és mind a mai napig bedolgozik volt cégének. Ám nem ő az egyetlen: Gyarmati György, egy másik kurátor az NBH mai napig aktív osztályvezetője. A nemzetbiztonság nem vizsgálja, volt és jelenlegi munkatársai milyen társadalmi munkát látnak el, az osztályvezető ráadásul kért és kapott is engedélyt a civil szervezet tevékenységében való részvételre – nyilatkozta a titkosszolgálat illetékese. De érintett Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő kancelláriaminiszter családja is: testvére, Szilvásy Péter grafológusként áll az alapítvány alkalmazásában. És ha ez még mind nem elég: az alapítvány rendezvényeinek látogatói között szerepel Galambos Lajos, az NBH főigazgatója is.

A titkosszolgák jelenlétét egyelőre nem magyarázta meg az NBH, mindössze annyit közölt, munkatársaik végezhetnek karitatív munkát. Egy elképzelés szerint a buzgó vámnyomozók az NBH alapítványnak álcázott fedőszervezetét buktatták le – ezt a verziót azonban nyilván a jövőben sem erősíti meg senki. Mindenesetre a parlament nemzetbiztonsági bizottsága várhatóan napirendre tűzi az ügyet. Simicskó István, a testület elnöke azt közölte: tisztázásra szorulnak a kormányszervek alkalmazottai és az alapítvány közötti személyi átfedések.

Kínai kapcsolat?
A vámosok gyanúja szerint a Herba Zrt. és az Egymásért Egy-Másért Alapítvány Távol-Keletről származó élelmiszereket hozott jogellenesen forgalomba, mégpedig úgy, hogy az árut az alapítványnak érkező ingyenes adományként tüntették fel. Ezt követően a cégcsoporton keresztül a hazai kiskereskedelmi láncok felé értékesítették azt. A Vám- és Pénzügyőrség nem volt hajlandó elárulni, kik voltak az adományozók. Ehhez képest érdekes szálra bukkantunk a cégiratok áttekintése során, mely azt vetheti fel, hogy kínai céggel állt kapcsolatban a társadalmi szervezet.

A cégbírósági iratokból kiderül: az indulás után alig fél évvel máris meglehetősen sajátosan alakult az alapítvány kuratóriumának személyi összetétele. 2005. márciusában a szervezetet irányító testület tagja lesz egy kínai magánszemély is az addigi kuratóriumi tagok mellett. A távol-keleti férfi nem sokáig tagja a csapatnak, ugyanazon év júniusának végén távozik az alapítványtól – a cégiratok tanúsága szerint egyéb elfoglaltságra hivatkozva szakad meg a kapcsolat. A kínai magánszemélyről lapunk megtudta, hogy egy Magyarországon bejegyzett kft. ügyvezetője és résztulajdonosa, mely cégkivonata szerint – többek között – vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelemmel foglalkozik. Cége további tulajdonosai között egy további kínai magánszemély mellett a „Fujian tartománybeli Jinjiang városi Import-Export Kft.” szerepel.

A Vám- és Pénzügyőrség lapunk megkeresésére elzárkózott a választól – így többek között nem tudtuk meg, pontosan mikor zajlottak a cég és az alapítvány terhére rótt forgalomba hozatalok; nem voltak hajlandóak elárulni azt sem, hogy szerintük köze volt-e az ex-kurátor cégének az alapítványhoz.

Több tízmilliót fordítottak támogatásra

Az Egymásért Egy-Másért Kiemelkedően Közhasznú Nemzetközi Alapítvány öndefiníciója szerint célja „egészségügyi és oktatási intézmények támogatása, pénzbeli és dologi adományok beszerzése, gyűjtése, raktározása és eljuttatása a rászorulókhoz.” Karitatív tevékenységét jelentős sajtóvisszhang övezte éveken át. Az ötletgazda és az alapítvány motorja – bár alapítóként más szerepel az okiratokban – Földesi-Szabó László. A volt rendőrtiszt vezette szervezet meglehetősen hatékonyan dolgozik: 2004. szeptember 1-én adja be iratait a bírósághoz, mely 3-án szokatlan gyorsasággal nyilvántartásba is veszi azt. Néhány nappal később, 2004. szeptember 22-én az alapítvány kiemelten közhasznú – azaz többek között állami, önkormányzati feladatok ellátását is végző – szervezeti besorolást kér: ezt egy hétre rá, szeptember 29-én meg is kapja. Az alapítvány komoly összegekkel, együttesen több tízmilliós nagyságrendű adományokkal segítette a rászorulókat.

„Mindig ott voltak, ahol szükség volt rájuk”

Barabás: Az ukrán-magyar határon lévő – határátkelőként is működő – települést az első pillanatoktól, 2004. szeptemberétől támogatta az alapítvány, többek között az iskolai étkeztetés költségvetéseinek átvállalásával, személyre szóló pénzadománnyal, karácsonyi csomaggal. „Az alapítvány emberei mindig ott voltak, ahol szükség volt rájuk” – mondta lapunknak Daróczy Pál polgármester, aki szerint Földesi-Szabó László és csapata munkája példaértékű.

Mehmet Karcsika: Török édesapja által az országból kivitt kisfiú hazahozatalát 5000 eurós – azaz több, mint 1,2 millió forintos – nyomravezetői díjjal támogatta az alapítvány. A fiú alig egy hete érkezett vissza Magyarországra.

Rendészeti szervek: Az alapítvány 25 defibrillátort adományozott 2005-ben a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnak, hogy azokat új járőrautóikban helyezzék el. Hatmillió forinttal támogatta 2006-ban a Nemzedékek Biztonságáért Alapítványt, ezáltal a rendvédelmi szervek hátrányos helyzetű családjainak karácsonyát. Többek közt sebességmérőt vásároltak a vásárosnaményi rendőrségnek és támogattak nyugdíjas rendőrtalálkozót is.

Egészségügy: Földesi-Szabóék több millió forinttal támogatták a BM-kórházat, segítették a Vakok Intézetét, együttesen közel 27 (!) milliót adtak a Szívügy Új Évezred Egészségügy Fejlesztési Alapítványnak. 2006-ban hét budapesti gyermekkórházban segítették a beteg gyerekek karácsonyát.

Mehmet Karcsika: Török édesapja által az országból kivitt kisfiú hazahozatalát 5000 eurós – azaz több, mint 1,2 millió forintos – nyomravezetői díjjal támogatta az alapítvány. A fiú alig egy hete érkezett vissza Magyarországra.

Rendészeti szervek: Az alapítvány 25 defibrillátort adományozott 2005-ben a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnak, hogy azokat új járőrautóikban helyezzék el. Hatmillió forinttal támogatta 2006-ban a Nemzedékek Biztonságáért Alapítványt, ezáltal a rendvédelmi szervek hátrányos helyzetű családjainak karácsonyát. Többek közt sebességmérőt vásároltak a vásárosnaményi rendőrségnek és támogattak nyugdíjas rendőrtalálkozót is.

Egészségügy: Földesi-Szabóék több millió forinttal támogatták a BM-kórházat, segítették a Vakok Intézetét, együttesen közel 27 (!) milliót adtak a Szívügy Új Évezred Egészségügy Fejlesztési Alapítványnak. 2006-ban hét budapesti gyermekkórházban segítették a beteg gyerekek karácsonyát. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!