2007.04.10. 11:17
Egy hétköznapi történet
Széles mosolyok és boldog ölelkezések helyett egy könnyező anyát és egy szomorú kisfiút láttunk, akinek nagyon hiányzik az édesapja. Az élet a legtöbbször nem hasonlít a filmes forgatókönyvekre.
Egy ország figyelte három éven keresztül azt a küzdelmet, amelyet a Magyarországról hamis útlevéllel Törökországba kivitt kisfiú édesanyja vívott gyermeke hazahozataláért. Hiába ítélte mind egy magyar, mind pedig egy isztambuli bíróság az anyának Karcsikát, a török apa hosszú ideig eredményesen rejtegette a fiát a hatóságok elől. Az egymillió forintnak megfelelő nyomravezetői díj aztán megtette a magáét, így húsvét vasárnapján végre hazatérhetett a fiúcska.
Mondhatni, igazi happy end. Akárcsak a filmekben. Hiszen hány és hány olyan mozit láttunk már, ahol az elvált szülők kétségbeesett harcot vívnak a gyermekükért. Csakhogy ott a feszültség valamiképpen feloldódik. Vagy úgy, hogy a gyermek végül is ahhoz kerül, akinél szeretne lenni, vagy úgy, hogy a szülők kötnek egyezséget az ő érdekében. Igen, de az élet nem mindig követi a filmbeli forgatókönyveket. S ezt éppen Mehmet Karcsika esete példázza a legjobban.
Mert mit is vártunk attól a sajtótájékoztatótól, amit a hazatért kisfiú részvételével tartottak? Széles mosolyt, ölelkezést, önfeledt boldogságot. Ehelyett láttunk egy síró anyát (akinek könnyei nem kizárólag örömkönnyek voltak), valamint egy szomorú kisfiút. Egy gyereket, aki nem szólal meg magyarul, aki jószerivel fel sem fogja, mi zajlik körülötte, s csupán annyit tud, érez, hogy nagyon hiányzik neki az édesapja, akivel az elmúlt esztendőket együtt töltötte.
Ha az eset bizonyos körülményeitől (iszlám vallású édesapa, külföldre „csempészett” gyermek) eltekintünk, akkor itt is egy teljesen hétköznapi történetet találunk, nem pedig egy izgalmas sztorit. K ki tudja ugyanis, mennyi gyermek éli át szülei válása után ugyanazt, amit ez a kisfiú, ki tudja, hányan őrlődnek apa és anya vég nélküli csatározása miatt. Közülük csak kevesen ússzák meg komolyabb lelki sérülések nélkül. Talán Karcsika kivétel lesz.