2007.04.27. 11:13
Budapesten a New York-i Filharmonikusok
Tizennégy év után ismét Magyarországon koncertezik az Egyesült Államok legrégebbi szimfonikus zenekara, a New York-i Filharmonikusok. A zenekar 1842-es alapításával nemcsak az USA legkorábban alapított szimfonikus, hanem a világ egyik legnagyobb hagyományokkal bíró komolyzenei társulatának számít.
[caption id="" align="alignleft" width="260"] Budapesten utoljára 1993-ban lépett fel az együttes
[/caption]„A New York-i Filharmonikusok úttörő szerepet játszottak az amerikai zenekarok között az európai turnék terén. Első látogatásunkat Európában 1930-ban tettük a kiváló Arturo Toscanini vezetésével. E turné során számos olyan zenei fővárosba térünk vissza, ahonnan túl sokáig voltunk távol” – mondta Zarin Mehta, a New York-i Filharmonikusok elnök-vezérigazgatója.
Budapesten utoljára 1993-ban a zenekar korábbi nyugalmazott karmestere, Kurt Masur vezetésével szerepelt az együttes. A mostani turnén másfél hónap alatt nyolc városban 14 koncertet adnak. Varsó után Bécs, Frankfurt, Mannheim, Köln, Párizs, és Luxemburg előtt a második város, ahol fellépnek Budapest lesz.
A koncertkörúton a zenekar karmestere az a Lorin Maazel lesz, aki ötezernél is több opera- és koncertelőadáson több mint 150 zenekart vezényelt eddig. 2002-es zeneigazgatóvá történő kinevezése 60 évvel azután történt, hogy debütált a New York-i Filharmonikusoknál. A szólisták között fellép Glenn Dicterow koncertmester, Carter Brey, a Filharmonikusok cselló szólamvezetője, Emanuel AX zongoraművész és Julia Fischer hegedűművész. A koncertsorozat Johannes Brahms szimfonikus műveit ölei fel, ebből fakadóan a koncertek mindegyikén elhangzik a következő Brahms-művek egyike: I. Szimfónia, Kettősverseny hegedűre és gordonkára, I. Zongoraverseny, valamint a Hegedűverseny. Brahms szerzeményei mellett Bartók, Beethoven, Bocherini/Berio, Dvořák, Ravel és Sztravinszkij műveiből adnak elő Budapesten és a hét másik helyszínen.
A Citibank támogatásával létrejövő magyarországi koncertre május 4-én este fél nyolctól a Művészetek Palotájában kerül sor.