2007.04.02. 17:15
Beismerte bűnösségét a brutális kettős gyilkos
Szigorúan fogták, ezért megölte apját, barátja meg is kínozta nevelőanyját
Elismerte felelősségét tegnap a bíróságon a jászberényi ifj. Taczman Elek. A 21 éves fiatalembert azzal vádolják, hogy társával, a 17 éves szolnoki P. Tamással 2006. február 5-én jászberényi családi házukban megölték Taczman Elek 51 éves, rokkantnyugdíjas fogathajtót és 44 éves feleségét.
A bűntényről annak idején a házaspár fia telefonon tett bejelentést, ám rövid idő múlva őt és és társát gyanúsítottként őrizetbe vették.
A tárgyaláson az áldozat fia elmondta: azért követte el tettét, mert édesapja túl szigorúan fogta. Társával a gyilkosság előestéjén találkozott. Először a baseballütőjével ifjabb Taczman sújtott le alvó nevelőanyja fejére, illetve tarkójára, majd két kést vitt P. Tamásnak, aki ezekkel szúrta mellkason, illetve háton a szüleit. Amikor visszament a szobába, azt is látta, hogy barátja perverz módon megkínozta a nevelőanyját. A gyilkosság elkövetése után betörést imitálva szétpakoltak a lakásban, átöltöztek, majd Jászberény külterületére autóztak, ahol elégették a véres ruhájukat, cipőjüket.
Innen Jászboldogházára, egy zenés szórakozóhelyre indultak, hogy alibit szerezzenek. A hétfőin kívül további négy tárgyalási napot tűztek ki, az ügyben várhatóan májusban hirdetnek ítéletet.