2007.04.10. 16:12
Becsapja Irán a külföldet az urándúsítás bejelentésével?
Kétkedve fogadta Moszkva azt az iráni bejelentést, hogy Teherán megkezdte az ipari méretű urándúsítást. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden közölte: Oroszországnak nincs bizonyítéka arra, hogy Iránnak műszaki áttöréssel sikerült megkezdenie a nukleáris üzemanyag gyártását.
„Hallottunk az iráni elnök bejelentéséről, és mindenhez, ami az iráni atomprogramról szól, komolyan viszonyulunk. De szeretnénk a tényekre és nem a politikai érzelmekre hagyatkozni” – mondta Lavrov. A nyugati országok gyanúja szerint Irán atomfegyver előállítására törekszik, amit az iszlám köztársaság tagad, de hangoztatja, hogy joga van az atomenergia békés felhasználására. Kedden a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrei rutinjellegű látogatásra Natanz városába érkeztek.