2007.04.19. 04:31
Alaposan megkopasztott az utcai árus
Olvasónk utcai árusnál vásárolt divatékszert. A nyakláncon nem volt rajta az ára. Az egyik eladó megmondta, mennyi, de mikor a hölgy fizetett, a másik egy ezressel többet kért.
Legyünk óvatosak az utcai árusokkal – régi tapasztalat mondatja ezt a szakemberrel. Nekik nem kötelező például vásárlók könyvét tartani. Így panaszunkat sem írhatjuk le a helyszínen, ami által a fogyasztóvédelmi hatóság esetleg nyomon követhetné a történteket.
Az egyetlen vétség, amelyen a fenti esetben rajtakaphatók: nem volt kiírva a termék ára. Erre ugyanis kötelezi őket a fogyasztóvédelmi törvény – hangsúlyozta a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársa. Nem tanácsos tehát ott vásárolni, ahol az árat nem tüntetik fel, mert könnyen ráfázhatunk.
Az utóbbi vétséget az árjelzés hiányaként tartja számon a fogyasztóvédelmi hatóság. Ezért szabálysértési bírságot szabhatnak ki, amely a százezer forintot is elérheti. A fogyasztóvédelmi bírságnál pedig határ a csillagos ég. De hogy a vétkest megbüntetik-e, az mindig a körülmények összességétől függ. Ezeket a hatóság együtt vizsgálja. Fontos, hogy érkezzen be hozzájuk a panasz, miszerint a kereskedő akadályozza az árak ellenőrzését.
Más helyzet, ha a terméken két árat is feltüntetnek. Ilyenkor mindig az alacsonyabb az érvényes. Általánosságban elmondható: az utcai árusokkal érdemes óvatosnak lennünk. Sokan beleesünk az olcsóság csapdájába. Kevesebbért kapjuk meg a terméket – de egyáltalán nem biztos, hogy ugyanolyan minőségben, mint az üzletben. Sőt. Az olcsóbb gyakran tulajdonképpen drágább lesz, hiszen hamarabb megy tönkre.
A boltban a nagyobb ellenőrzés révén a garancia is nagyobb a jó minőségre.