A kirúgott direktor búcsúelőadása

[caption id="" align="alignleft" width="180"] "Minden tétellel el tudok számolni"
[/caption]– Azt hittem, a kirúgott direktoroknak nincs irodája, erre a titkárságon találom.

– Már kipakoltam az irodámat, olyan, mint a kivágott cseresznyéskert, de még használhatom.

– A revizorok nem kímélték, 113 millió forint hiányt tártak fel, a teherautó-ponyvától az étkezési jegyig.

– Nem hiány az, mert én minden tétellel el tudok számolni…

– A ponyvára meg a lámpákra is szükség volt?

– Különben nem vettük volna meg. Minden évben túlléptük a költségvetést, hiszen a színház alulfinanszírozott volt, s utólag az önkormányzat mindig pótolta a hiányzó összeget. Most több volt, hiszen az energiaár- és az áfaemelés éppúgy sújtott bennünket, mint a konvergenciaprogram. Csak az áfaemelés 40 millió forint veszteséget okozott. Nostradamus lettem volna, ha megsejtem, mi vár ránk. Azt is felrótták, hogy többet fizettem a Bánk bán rendezőjének, mint tíz éve. Azóta viszont volt némi infláció, s Bor József vezette a zenés tagozatot is, tehát járt neki a magasabb honorárium. Az étkezési hozzájárulást is luxusnak minősítették, mert az csak adható. A vendégművészek szállását is ki kellett fizetem, mert a revizorok aligha fogadták volna be őket éjszakára. A fellépti díjukat meg elvitte volna, ha ők vesznek ki szobát a Rába Hotelben. Ha a revizorok vezetnék a színházat, egy nap múlva sztrájk lenne…

– Viszont ön is elismerte utóbb, hogy hibázott, amikor 29 millió forintért üdülési jogot vett 13 bükkfürdői apartmanban.

– A bevételi terv túlteljesítésének terhére vettem, de azt elvitte a konvergenciaprogram. A vásárlás egyébként nem volt rossz üzlet, harminc évre kaptuk volna, s csak öt év alatt kellett volna kifizetni az árát. Hetven ember nyaralhatott volna évente. Az önkormányzat azóta visszaadta, tehát erről már nincs mit beszélni.

– Nem lehetett előre tudni, mennyit visz el a kormány spórolási programja, de azért sejteni lehetett, tehát ez önt is takarékosságra inthette volna.

– Ha gondolja, újra átvehetjük a tételeket, de az üdülési hozzájáruláson kívül csak olyanra költöttünk, amire feltétlenül szüksége volt a színháznak. Ha például nem vesszük meg a teherautóra a ponyvát, eláznak a díszletek. S mondok még egyet. A városháza, ahogy évek óta, az 53 költségvetési intézményből 52-nek utólag kipótolta a költségvetését. A pótköltségvetés Győrben bevett szokásnak számít, s idén is csak a színház maradt ki. Pedig tudok olyan intézményről, amely ha az arányokat nézzük, többet kért.

– A városban beszélték, hogy a gazdasági ügyekért az ügyvezető igazgató a felelős, de „a Korcsmároson verik el a port”.

– Én nem fogom azt mondani, hogy az ügyvezető igazgató a felelős, de azért van gazdasági igazgató, könyvelő, mérnök a színházban, hogy ismerjék a törvényeket, előírásokat, mert az igazgató nem érthet mindenhez. Mégis mindent az én nyakamba varrtak mint egyszemélyes felelős.

– Nem próbált leülni a város vezetőivel, hogy tisztázzák a problémákat?

– Nem akartak velem beszélgetni. A városban egy ideje már pletykálták, hogy megingott a székem, de hiába hívtam a polgármestert, velem nem beszélt. Rám küldték a revirozorokat, s azt mondták, addig nem tárgyalnak, amíg a vizsgálat le nem zárul. Utána viszont pláne nem akartak velem beszélni.

– Mennyiben politikai ügy az ön kirúgása? Hiszen a testületi ülésen 21 képviselő szavazott az elbocsátásra, kilencen nemmel voksoltak, míg egy tartózkodás volt…

– Akik mellettem voltak, azok a szocialisták. Ők értékelték 15 éves kapitányságomat, vagyis színházvezetésemet. A nyilvános közgyűlés egyébként úgy kezdődött, hogy Szijjártó Péter Fidesz- frakcióvezető közölte, már döntöttek az elbocsátásomról. Ez után volt egy háromórás vita, ahol dicsérték a színházat, hogy szereti a közönség, de hát hogy hozhattam ilyen gazdasági helyzetbe…

– Perel, vagy az ülés után rögtön kipakolt az irodájából?

– Természetesen perlem a város közgyűlését, nem fogadom el, hogy alkalmatlan lennék a színház vezetésére. Ez különösen tizenöt év után elfogadhatatlan, s ezért is tartom elfogultnak, koncepciósnak az ügyemet. Ezt egy független szakértő megállapíthatja. Amúgy a város alpolgármestere közölte a társulattal, hogy két sör között megbeszélték, Forgács átveszi a színházat.

– Miért nem szereti önt a jobboldal?

– Nem tudom, hiszen sem jobb-, sem baloldali nem voltam. Igaz, nem vettem részt Fidesz-rendezvényen, s ezt tudták. A baloldali demonstrációkon sem voltam ott, de ez nem érdekelte őket. Valószínűleg szükség volt a helyemre. Mostantól átkerültem a baloldalra, sőt, ha kapok még egy fegyelmit, szélsőbaloldali leszek.

– Ki vezeti most a színházat?

– Forgács Péter színészbarátom, akit még én szerződtettem a színházhoz. Ő viszont megbízhatóbb, hiszen köztudottan szimpatizál a Fidesszel.

– Milyen a viszonya a megbízott igazgatóval?

– Nem ellenséges. Megértem, hogy nagy teher zúdul arra, aki váratlanul kap egy színházat. Ő nem kéri, hogy segítsek, nem is kérheti, én meg magamtól nem segítek. Vagyis ha egy szóval jellemezném a hangulatot, akkor azt mondanám, hogy feszült.

– Mi igaz abból a pletykából, hogy még a revizori vizsgálatok alatt itt járt Eperjes Károly, és körülnézett a színházban?

– Valóban itt volt. Titokban járt, nem is jött hátra, de hát ez egy kisváros, s többen látták. Felhívtam másnap, s ő mondta, hogy felajánlottak neki négy–öt színházat, de ő még válogat. Mondtam, hogy nekem 2009-ig van szerződésem. – Én is tudom – mondta –, de veled bajok vannak.

– Állítólag azt mondta a színészeknek, hogy köszönjenek az utódjának, mert felesleges hálásnak lenni. Így búcsúzott?

– Nem, ezt még az elbocsátásom előtt mondtam, s praktikus tanácsnak szántam. A színészek ugyanis itt élnek, szükségük van a szerződésre. Ne nekem legyenek hálásak, s legyenek lojálisak, de szeressék az új igazgatót is. Amúgy a felfüggesztésemkor mindezek ellenére aláírásokat gyűjtöttek. Mire mentek vele?

Diploma: Színművészeti Főiskola – színész (1978), rendező (1982)

Pályafutás: Vígszínház (1978–82), Madách Színház (1982–85), Arany János Színház főrendezője (1985–89), Rockszínház főrendezője (1989–90), Szegedi Nemzeti Színház prózai tagozat vezetője (1990–92), Győri Nemzeti Színház igazgatója (1992–2007. április 12)

Család: felesége Bassa Lia műfordító, gyerekek: Tamás (25), András (21)

Diploma: Színművészeti Főiskola – színész (1978), rendező (1982)

Pályafutás: Vígszínház (1978–82), Madách Színház (1982–85), Arany János Színház főrendezője (1985–89), Rockszínház főrendezője (1989–90), Szegedi Nemzeti Színház prózai tagozat vezetője (1990–92), Győri Nemzeti Színház igazgatója (1992–2007. április 12)

Család: felesége Bassa Lia műfordító, gyerekek: Tamás (25), András (21) Miért nincs színházi törvény? Miközben a színházi szakma évek óta irigyli a filmeseket, hogy nekik van törvényük, úgy tűnik, nekik nem sikerül összefogniuk. (A filmesek annak idején egy pillanatig sem inogtak meg.) A szolnoki színház ügyében, amikor híre ment, hogy a polgármester Balázs Pétert kéri fel direktornak, levelet fogalmaztak meg a színházszakmai konferencián. Ott hangzott el a román gyakorlat, mint jó példa. Ott ugyanis a direktori kinevezések ügyében a szakmai grémium állásfoglalása kötelező a városra nézve. Ám a színházi vezetők végül még abban sem tudtak megegyezni, hogy kinek címezzék. S úgy mentek haza, hogy nem született semmi. Így nem lesz mostanában színházi törvény sem. Szerencsére azóta kiderült, hogy Szolnokon mégis pályázik a mostani igazgató, a mindenki által elismert Szikora János. -->