Hírek

2007.03.02. 18:19

Nincs megegyezés az elvárt adó eltörlése miatti forráspótlásról

„Megmenthető az elvárt adó, ha alkotmányossá tehető a szabályozás módja – vélik a Világgazdaság által megkérdezett szakértők. Az Alkotmánybíróság ugyanis nem abban foglalt állást, hogy a vállalkozási tevékenységből származó bevétel adóztatása ellenkezik-e az alapszabállyal, hanem a konkrét törvényi rendelkezés alkotmányellenességét állapította meg.

Z. H.

Jövő kedden, a gazdasági kabinet ülésén derülhet ki, hogy a pénzügyi és az igazságügyi tárcák milyen megoldást javasolnak a hiány pótlására. Veres János pénzügyminiszter több javaslatot kíván a kormány elé terjeszteni, konkrét elképzelésekről azonban nem beszélt. Csak annyit közölt, hogy a tartalékok terhére, a bevételek növelésével vagy a kiadások csökkentésével kell a kieső bevételt pótolni, de előfordulhat az is, hogy a három lehetőség kombinációjával készülő koncepciót fogadnak el. A kormánykoalícióban ugyanakkor egyelőre megoszlanak a vélemények a teendőkről. Az egyik oldal szerint az elvárt adóval megcélzott kört az igazságosság jegyében meg kell adóztatni, a másik oldal viszont elutasítja az újabb sarcot. Szerintük az APEH szigorúbb ellenőrzése, az alultervezett adóbevételek, illetve a költségvetési tartalékok (összesen 225 milliárd forint) pótolnák a forráskiesést.

Az Alkotmánybíróság a jogalkotóra bízta a döntést, hogy beszedi-e az első két hónapra az elvárt adót, vagy sem. Ez nem lenne kérdés, ha a testület visszamenőlegesen hozta volna meg a rendelkezést. Ezért Latorcai János és Rubovszky György (KDNP), továbbá Varga Mihály (FIDESZ) törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben rögzítenék, hogy az első két hónapra nem kell alkalmazni az elvárt adóra vonatkozó szabályokat, a már teljesített befizetéseket pedig vissza kell utalni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!