Hírek

2007.02.08. 11:35

Halálutca lett a Béke utcából

Belehalt a kínzásokba az a nő, akit lányával együtt a saját házában terrorizált két szomszédnője és egy férfi Tápióbicskén. A szomszédok állítják: nem vettek észre semmit.

Takács Zoltán

[caption id="" align="alignleft" width="260"] Az elhagyott kalyibából költöztek át a szomszédba, későbbi áldozataikhoz az elkövetők. A jótettekért mindennapos verés volt a fizetség. Fotó: Kallus György
[/caption]Halálutca. Így nevezik az erdőbe vezető földutat Tápióbicskén. A kocsma törzsközönsége még mindig a pár napja kiderült halálesetről beszél: hónapokon át válogatott módszerekkel kínzott két nőt három szomszédjuk a Béke utcában, míg a súlyos verésekbe végül szombaton belehalt az ötvennégy éves Ny. Margit. Állítólag harmincéves lányát, Timit még a plafonra is fellógatták, máskor forró parázzsal égették meg. Az idősebb nőt többször megverték, arcát összevagdosták. Az asszony végül a bántalmazás miatti traumás sokkba halt bele, lányát a jászberényi kórházban ápolják.

A kocsmaközönség nem lepődött meg O. Júlia, L. Róbertné Andrea és J. Gyula aljas tettén. Mint mondják: azon a környéken nem ritka az erőszak. Sok az utóbbi időben beköltözött „szocpolos”, akik rettegésben tartják a környék többnyire idős lakóit.

A szóbeszéd szerint Júlia a két áldozat szomszédjában élt egy lepusztult kalyibában, amelynek udvarán most csak egy láncra kötött kutya morog. Amikor Timi férje börtönbe került, a fiatal nő odaköltözött munkanélküli barátnőjéhez, hogy segítsen a ház körüli munkákban némi pénzért és szállásért cserébe. Aztán elhívta az egyik barátnőjét, Andreát és távoli rokonát, Gyulát is, s azóta közösen terrorizálták a családot. Dolgoztatták őket, és ha valami nem tetszett, azért súlyos verés járt. A kocsmáros szerint néha látták a boltban a bántalmazott asszonyokat, de azok valószínűleg úgy féltek terrorizálóiktól, hogy nem mertek szólni senkinek.

A szomszédok most a rokonságtól félnek, így nem szívesen állnak szóba senkivel. Az alig ötven méterre álló házból érkező férfi mindenesetre elárulta: semmit nem vettek észre a történtekből. A vakolatlan házfalnak támasztott rózsaszín gyermekbiciklire mutatva mondja: három gyerekét már korábban elvették Timitől, mert nem kapott munkát. Az egyik szomszéd utcában lakó nő arról panaszkodik: eladja minden ingatlanát, mert már tízszer törtek be hozzá a „halálutca” lakói. Hozzáteszi: közülük való Júlia is.

A „rettegés házától” alig pár méterre összesereglett szomszédasszonyok azt állítják: többször jelentették a polgármesteri hivatalnak a kínzásokat, de nem történt semmi az ügyben. A polgármester szerdán nem volt a faluban, a jegyző nem nyilatkozott. Annyit megtudtunk a polgármesteri hivatalban, hogy a Béke utca környékén a sok betelepülő miatt annyira kezelhetetlenné vált a helyzet, hogy nem lepődnének meg egy újabb tragédián. Mindenesetre Júliától, Andreától és Gyulától egy darabig nem kell félniük. Őket előzetes letartóztatásba helyezték, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és súlyos testi sértéssel gyanúsítják a rendőrök.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!