2007.01.07. 16:30
Újra feltámadóban a kór, terjed a madárinfluenza
Egy jakartai kórház vasárnapi bejelentése szerint egy Jáva szigetéről származó 14 éves fiút ápolnak a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 altípusának fertőzésével. Az első feltételezések szerint a fiú házikacsáktól kapta meg a betegséget. Ez volt az első eset tavaly november vége óta, és a délkelet-ázsiai ország a 2007-es évre a „nulla emberi fertőzés” célkitűzését akarta elérni. Indonéziában eddig 75 emberi madárinfluenza-megbetegedést erősítettek meg hivatalosan, és a fertőzöttek közül 57-en haltak meg. Ezzel az ország vezeti a kór halálozási világlistáját.
Közben a veszélyes fertőzés ismét megjelent a tízmilliós Hongkongban. Ott egy madárkereskedőnél tartott pinty teteméből mutatták ki kórt, kísértetiesen hasonló körülmények között, mint 1997–ben, mikor a H5N1 heteken keresztül rettegésben tartotta a várost. Szakértők szerint a tavasz és a korai felmelegedés ismét aktivizálhatja a madárinfluenza kórokozóját, így hamarosan a költöző madarakkal együtt a vírus megint terjedni kezd. 2006-ban Oroszországon keresztül Európába, így hazánkba is eljutott a H5N1. Akkor mintegy négymilliárd forintot emésztett fel a vírus elleni védekezés.