2007.01.06. 08:14
Ráérősek a vállalkozások
Több mint kétszázezer vállalkozás képviselője nem jelentette még be magát elektronikus ügyintézőként az adóhatóságnál. Egy hét van már csak az első bevallási határidőig, azaz január 12-ig.
[caption id="" align="alignright" width="260"] Érdemes minél előbb elkezdeni tanulmányozni az elektronikus adóbevallási rendszert – fotó: Kallus György
[/caption]Az elektronikus bevallásra kötelezett vállalkozások mintegy negyede még mindig nem regisztráltatta képviselőjét az okmányirodákban és az adóhatóságnál. Eddig 616 ezren jelentkeztek be a 835 ezer érintettből. Az adóhivatal egyelőre türelmes, és egy ideig még nem bünteti a mulasztókat – mondta el Polgár Péter, az APEH elnökhelyettese. A későbbiekben azonban akár ötszázezer forintos bírsággal kell számolniuk azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem tesznek eleget kötelezettségüknek. Vészesen közeleg az első bevallási határidő: január 12-ig kell ugyanis benyújtani a munkavállalókat érintő adó- és járulékkifizetésekre vonatkozó kimutatásokat, amelyeket már kizárólag az interneten keresztül lehet elküldeni. Januártól valamennyi társaság és az egyéni vállalkozók is kizárólag elektronikus úton számolhatnak el az adójukkal. Egyedül a nyugdíjas egyéni vállalkozók, illetve a társadalmi szervezetek, egyesületek, alapítványok kivételek ez alól, de csak akkor, ha nincs alkalmazottjuk. Nem kötelezett elektronikus bevallásra az úgynevezett adószámos magánszemély sem, aki például kizárólag ingatlanbérbeadással foglalkozik.
Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek még mindig nem jelentkeztek be, a következőket kell tenniük: a céget képviselő magánszemélynek el kell mennie az okmányirodába, ahol regisztrációs kódot kell kérnie. Ehhez egy azonosító okiratra, személyi igazolványra vagy útlevélre van szükség. A regisztrációhoz meg kell adni egy felhasználói nevet és egy gyakran használt e-mailcímet. Az okmányiroda erre a címre küldi majd el a belépéshez szükséges jelszót. Ezzel öt napon belül be kell jelentkezni a www.magyarorszag.hu internetes oldalon található Ügyfélkapun.
Ezután azonban még nem lehet hátradőlni, mert az okmányirodai regisztrációt követő nyolc napon belül az adóhatósághoz is be kell jelenteni a 06180-as adatlapon, hogy az adott magánszemély mely vállalkozást képviseli, s mely ügyek intézésére jogosult. A vállalkozást külső könyvelő vagy adószakértő is képviselheti, de ehhez meghatalmazás is szükséges. Az APEH most hét végén készíti fel a számítógépes rendszerét a bevallási rohamra. A karbantartás miatt szombaton nulla órától vasárnap 24 óráig nem lesznek elérhetők az elektronikus adóbevalláshoz kötődő szolgáltatások.
Adózási határidők januárban
JANUÁR 12. – A munkáltató, illetve a kifizető által levont személyi jövedelemadó-előleg, különadó-előleg, a munkaadói és a munkavállalói járulék befizetése – Adatszolgáltatás az alkalmazottak után fizetett adókról, járulékokrólJANUÁR 15. – Költségvetési támogatás igénybevételéhez felhasználható igazolás kiállítójának adatszolgáltatása
JANUÁR 20. (22.) – Bevallás az egyéb adókról az éves bevallás benyújtására kötelezettek részére – Az általános forgalmi adó elszámolása és megfizetése a havi és a negyedéves bevallóknak
JANUÁR 31. – Bevallás az éves és soron kívüli bevallás benyújtására kötelezett adózó államháztartással szemben fennálló személyi jövedelemadó, járulék, hozzájárulás és egyéb kötelezettségeiről
Ezer vagyonosodási vizsgálatot indított el az APEH
A 2007-re tervezett tízezer vagyonosodási vizsgálatból ezret már megkezdtek az APEH revizorai. Az adóhatóság a jelentős értékű vagyonnal rendelkezőket, a nagy összegű tagi kölcsönt nyújtó cégtulajdonosokat, a tartósan veszteséges vagy több évig csak minimálbért bevalló vállalkozókat keresi fel, de okot adhat a vizsgálódásra, ha fiktív számlára bukkantak az adóalanynál. A vagyonosodási vizsgálatoknál emellett fokozottan ellenőrizni fogják a gázártámogatások esetleges igénybevételét is.
JANUÁR 15. – Költségvetési támogatás igénybevételéhez felhasználható igazolás kiállítójának adatszolgáltatása
JANUÁR 20. (22.) – Bevallás az egyéb adókról az éves bevallás benyújtására kötelezettek részére – Az általános forgalmi adó elszámolása és megfizetése a havi és a negyedéves bevallóknak
JANUÁR 31. – Bevallás az éves és soron kívüli bevallás benyújtására kötelezett adózó államháztartással szemben fennálló személyi jövedelemadó, járulék, hozzájárulás és egyéb kötelezettségeiről Ezer vagyonosodási vizsgálatot indított el az APEH A 2007-re tervezett tízezer vagyonosodási vizsgálatból ezret már megkezdtek az APEH revizorai. Az adóhatóság a jelentős értékű vagyonnal rendelkezőket, a nagy összegű tagi kölcsönt nyújtó cégtulajdonosokat, a tartósan veszteséges vagy több évig csak minimálbért bevalló vállalkozókat keresi fel, de okot adhat a vizsgálódásra, ha fiktív számlára bukkantak az adóalanynál. A vagyonosodási vizsgálatoknál emellett fokozottan ellenőrizni fogják a gázártámogatások esetleges igénybevételét is. Érdemes minél előbb elkezdeni tanulmányozni az elektronikus adóbevallási rendszert – fotó: Kallus György -->