2007.01.24. 16:53
Ötletszerű poloskázások: megvétózott jogszabály
A rendőrségi és a 2003 júliusában módosított büntetőeljárási törvény titkos adatgyűjtésre vonatkozó egyes szabályai alkotmányellenesek
A magánszférát védő rendkívül fontos határozatot fogadott el tegnap az Alkotmánybíróság (Ab), hiszen a taláros testület kimondta: a rendőrségi és a 2003 júliusában módosított büntetőeljárási törvény titkos adatgyűjtésre vonatkozó egyes szabályai alkotmányellenesek. A határozat indoklása szerint a kifogásolt rendelkezések kidolgozatlanok, bizonytalanok, ezért a titkos információgyűjtést – például telefonlehallgatás, levélfelbontás vagy házkutatás a tulajdonos tudta nélkül – a gyakorlatban kiszámíthatatlanná és ellenőrizhetetlenné tették.
Így pedig sértették az emberi méltósághoz, a magánlakáshoz, a magántitkok és az egyes személyes adatok védelméhez, valamint a tisztességes eljáráshoz és a védelemhez fűződő alkotmányos jogot.
A vitatott törvények kimondták, hogy titkos adatgyűjtésre van lehetőség többek között, ha a bűncselekmény „gyermekkorú ellen irányul, a közbiztonságot súlyosan zavarja vagy kábítószerrel kapcsolatos”. Az Ab szerint azonban ez túl tág megfogalmazás és önkényes, szubjektív jogértelmezésre adott lehetőséget, ezért december 31-i hatállyal megsemmisítette. Az Országgyűlésnek tehát addig kell az új, konkrétabb szabályokat kidolgoznia.
„Gyakran előfordul, hogy a rendőrség vagy az ügyészség hónapokra bepoloskázta a gyanúsított lakását, pedig az ügyből később nem is lett vádemelés” – mondta lapunknak Sereg András. Az Ab szóvivője hozzátette, hogy jogállamban olyan szabályokra van szükség, amelyek kizárják a titkos információgyűjtés ötletszerű alkalmazását.
A taláros testülethez a Debreceni Ítélőtábla és a Sátoraljaújhelyi Városi Bíróság fordult még 2004-ben az alkotmányellenességet gyanító beadvánnyal. A határozat kihirdetésének időpontjában szerepet játszott, hogy az előadó alkotmánybíró, Erdei Árpád kilenc évre szóló megbízatása márciusban lejár.