2007.01.29. 12:20
Nem gyónt meg a tolvaj, feladta a pap
Egy katolikus pap személyleírása alapján fogtak el az olasz rendőrök egy bankrablót Cagliariban. A tolvaj a mintegy kétmillió forintnak megfelelő zsákmányát az egyik templomba vitte, ahol a plébános kezébe nyomta.
Nem tudni, hogy a bűnöző eleve a templom javára rabolt, vagy bűnét bánva jótékony célra akarta fordítani zsákmányát. Ugyanis a férfi miután megjelent Isten házában az egyik pap kezébe nyomta a pénzzel teli zsákot, majd se szó, se beszéd kereket oldott. Az atya azonban a furcsa jelenet után hívta a rendőrséget, s személyleírást adott a névtelen adományozóról, a bankjegyekről pedig kiderült, azok egy korábbi bankrablásból származnak. A rablót a személyleírás nyomán elfogták.
A bűnöző hatalmas bakit követett el. Ha ugyanis tisztában lett volna a gyónási titokkal, töredelmesen megvallotta volna a papnak a gyóntatófülkében, honnan származik a pénz, s ekkor a plébános már nem adhatott volna személyleírást az elkövetőről.