Hírek

2007.01.08. 13:52

Mire számítsunk az új évben?

Csúcstermékeket, új fejlesztéseket, álomjátékokat és hasznavehetetlen bolondságokat ígér a 2007. év. Megszületett a robotdinoszaurusz, a Vista, a plazmatévéket „lefőzheti” a nanotelevízió, a mobilok uralmára pedig az iPhone tör.

BAMA

A két óriás, a Microsoft és az Apple is abban bízik, hogy az idei év róla szól majd. Előbbiek esetében ugye a Vista a fő attrakció. November vége óta ugyan a vállalati ügyfelek már használhatják a redmonti óriás operációs rendszerét, január 29-én mégis lesz még egy hivatalos ünnepség: a szoftveróriás új operációs rendszerét és az Office 2007 irodai szoftvercsomagot a New York-i Times Square-en mutatják be. A mamutcég vezére, Bill Gates azonban nem lesz jelen a díszpremieren, inkább a skóciai Edinburghben az európai kormányok konferenciáján tart majd látványos bemutatót.

Az Apple minimum két nagy dobásra készülődik. Ha minden a tervek szerint alakul, néhány hónapon belül a boltokba kerül első mobiltelefonjuk, az iPhone. Talán leírni is fölösleges: ez a készülék attól lesz különleges, hogy sosem látott minőségben tárolhatunk majd rajta video-tartalmakat, illetve zenei csemegéket. Az alapja ugyanis a világrengető mp3-játszó, az iPod lesz. Steve Jobs laboratóriumában már az iTV-vel is elkészültek. Napokon belül kapható is lesz az egyszerűségében nagyszerű szerkezet, amelynek lényege, hogy a számítógéptévé-összeköttetés általa pofonegyszerűvé válik. Lényegre törőbben: az iTV drót nélkül kommunikál a „fejgéppel”, merevlemezen tárolja a mozgó képes tartalmakat. Szakértők állítják: az Apple utoljára az iPod-dal villantott ekkorát. Meglátjuk…

Lényeges, bár talán nem annyira látványos újdonság az Intelé. A világ legnagyobb x86 mikroprocesszor-gyártója a CES- (Consumer Electronics Show) fesztiválon, Las Vegasban mutatja be négymagos processzorát, amelyet kifejezetten az asztali PC-khez gyártanak majd. Információink szerint a szerkezet ára persze borsosabb lesz, mint a jelenlegi kétmagos alkalmazásé.

Az olcsó laptop szintén nagy tettnek ígérkezik. Korábban már a híres rapper, 50 Cent is lelkesedett ezért a szegény embereket és az elmaradott régiókat segítő találmányért. Azóta azonban egy komolyabb ember, jelesül egy professzor, Nicholas Negroponte állt a „mozgalom” élére. Ő dolgozta ki „a laptop egy gyermekéletért” programot, amely pillanatokon belül célba érhet. Ez év végére 10 millió potom áron kínált gépezet legyártását ígérik. Az áramfejlesztő kurblival felvértezett, ütésálló szerkezetet főként Argentína, Brazília, Nigéria és Thaiföld megsegítésére szánják. Kevésbé hasznos, de vitathatatlanul népszerű produktumnak mondható a Pleo, az elemmel működő robotdinó, valamint a várva várt számítógépes játékok. Itt és most két premiert emelnénk ki: konzolon „érkezik”az Assassin’s Child, PC-n pedig a Crysis. Egyik sem a Máltai Szeretetszolgálat mindennapi tevékenységét tárja elénk... Hasznosabb attrakciónak ígérkezik a nanotévé. Ezek a japán készülékek, amelyeket SED rövidítéssel is emlegetnek, nyáron kerülhetnek a boltok polcaira. Miként a lézertelevíziók is. Utóbbiakat a Mitsubishi és a Samsung dobja elsőként piacra. A nanotechnikában viszont a Toshiba és a Canon számít élenjáró vállalkozásnak. Nem kétséges, hogy nagy csatákra készülődhetnek a vetélytársak. Hiszen – új tartalmat adva a megfáradt politikai szlogennek – a jövő elkezdődött.

Robotemberek után robotdínók?

A japánok régóta élenjárnak a robotok tervezésében. A Sony néhány éve megalkotta Maszahirót, aki amolyan házi társalkodónak számított. Majd jött Vikia és a Honda híressége, Asimo. Utóbbi szinte minden babért learatott már a különböző világvásárokon. Hamarosan pedig megszületik Pleo, a dinoszaurusz. Nevezett 38 szenzorral fogja érzékelni a fényt, a hangot, a mozgást és az érintést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!