2007.01.09. 13:05
Meglepődtek a szocialisták
Nem erre az ajánlatra számítottunk" - fogalmazott a szocialista politikus, hozzátéve, hogy a korábbi egyeztetések során - amelyeken kormánypárti képviselők, a megyék szakmai vezetői, kórházigazgatók és az Egészségügyi Minisztérium képviselői vettek részt - már kialakult egy előzetes lista, amely elfogadható kompromisszumokat tartalmazott.
A hétfői ajánlat eltér a korábban egyeztetettől - tette hozzá a szakpolitikus. Példaként a közép-dunántúli, a dél-dunántúli és az észak-magyarországi régiót említette.
Két intézményben, a kecskeméti repülőkórházban és a borsodi dialízis centerben szüntetné meg az ellátást az egészségügyi miniszter - derült ki a minisztérium honlapjára felkerült dokumentumból.
A hét régióban összesen 16417 aktív, illetve 18954 krónikus betegellátás számára kialakított kórházi ágyon osztozhatnak az intézmények. Javarészt azok, amelyek nem lettek úgynevezett súlyponti, vagyis kiemelt kórházak.
Az egészségügyi miniszter a már korábban kijelölt 39 intézmény némelyikébe is javasolt ágyszám növelést. 709 ágyra nem tett intézményi szintű javaslatot, csak a szakterületeket jelölte meg. Budapesten egyébként - intézmény-összevonásokkal együtt - 8 kiemelt kórház lesz, lényegében a többi osztozik az 5238 aktív, illetve 4750 krónikus betegellátást biztosító ágyszámon.