Hírek

2007.01.12. 06:21

Meddig lesz itt kabaré?

Csökken a humoristák átlagéletkora. A fiatal tehetségek Farkasházy Tivadar szerint nem okoznak nemzedéki ellentétet, bár néhány kritikus ezt sugallja.

Dián Tamás

[caption id="" align="alignright" width="160"] Farkasházy szerint nincs köztük ellentét, a humoristák egy cipőben járnak
[/caption]– Sándor György poénja, hogy itt vannak a fiatalok, övék a stafétabot, csak mi még tartjuk egy kicsit. Mikor lépnek az ifjak az önök helyébe?

– Folyamatosan. Ez ugyanis nem az a műfaj, ahol kinevezés alapján lehet elfoglalni pozíciókat. Sok tehetséges fiatal dolgozik a Rádiókabaré műhelyében, próbáljuk őket segíteni. Ugyanakkor van néhány „jóakarónk”, akik igyekeznek szembefordítani a fiatalokat az idősebbekkel. Már a Bagi–Nacsa-duó feltűnésekor lehetett hallani, mennyivel jobbak ők például Verebes Istvánnál. Az már elkerülte a bírálók figyelmét, hogy az említett páros szövegeinek jó részét épp Verebes írta…

– Vagyis nincs ellentét a nemzedékek között?

– Semmi ilyesmit nem tapasztalunk. A fiatalok udvariasak, figyelnek, és mondják a magukét. Feszültség inkább a műfajjal kapcsolatos aggódásunk miatt van. Idén százéves a pesti kabaré, ünnepelnünk kellene, ehelyett egyelőre csak bízhatunk abban, hogy a Magyar Rádiónak módja és lehetősége lesz megtartani a fiatalokat, ahogy a már említett Bagi–Nacsát vagy Fábry Sándort is csak részben sikerült.

– Ez azt jelenti, hogy esetleg megszűnhet a műsor?

– Nem, szó sincs róla, de egyre nehezednek a feltételek.

– Milyen feltételek?

– Erről többet nem mondhatok, belső rádiós dolgokról nem beszélhetek. Általánosságban viszont talán kijelenthetem, hogy a közéleti kabaré nem az a műfaj, amely támogatás nélkül megélne. Egy műsort nem két-három ember készít, s ez nagyon megdobja a költségeket. Miközben több színházban állami támogatással játszanak amerikai musicalt, a kabaréra mindenki azt mondja, hogy éljen meg a maga erejéből. Szerintem ezt át kellene gondolni.

Farkasházy Tivadar

SZÜLETETT: 1945. december 15-én

VÉGZETTSÉGE: közgazdasági egyetem doktorátusa

HOBBIJA: lóverseny, Wagner

VÉGZETTSÉGE: közgazdasági egyetem doktorátusa

HOBBIJA: lóverseny, Wagner Farkasházy szerint nincs köztük ellentét, a humoristák egy cipőben járnak -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!