Hírek

2007.01.17. 13:54

Másfél évig őrizte anyja holttestét a nyugdíjcsaló férfi

Másfél évig vette fel halott édesanyja rokkantnyugdíját egy niklai férfi. A 63 éves asszony hulláját a lakás egy különálló részében találták meg. Az idős néni eltűnését háziorvosa jelezte a rendőrségnek.

BAMA

A helyszínre érkező járőrök kiderítették, az idős hölgy a fiával élt együtt. A 38 éves férfit az egyik szomszéd kerti vécéjében találták meg késsel a kezében, amivel éppen megpróbálta kioltani saját életét. Mint utóbb kiderült, azért szúrta hasba magát, mert fény derült a csalásra. A sérültet a mentők azonnal kórházba szállították, s mint megtudtuk, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A férfi elmondása szerint édesanyja másfél évvel ezelőtt természetes halállal hunyt el. Rokkantnyugdíjból élő fia az esetet azért nem jelentette, mert szüksége volt édesanyja járadékára is.

Az asszony hulláját a lakás egy különálló részében találták meg. A helyszíni szemlebizottság bűncselekményre utaló jelet nem talált – ezt az igazságügyi-orvosszakértői vizsgálat is alátámasztotta. A 38 éves férfi beismerte tettét; ellene csalás miatt indult eljárás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!