2007.01.05. 18:04
Kelet felé fordul a földgázszállítás?
„A konfrontatív politika zsákutcába vezet, s nemegyszer a nemzeti érdekeink ellen hat” – így reagált Göncz Kinga külügyminiszter Orbán Viktor minapi kijelentésére. A Fidesz elnöke egy újságnak adott nyilatkozata szerint ugyanis az a veszély fenyegeti Magyarországot, hogy visszavásárolják az orosz érdekszférába.
A volt kormányfő az orosz földgáz-óriáscégre utalva azt mondta: „nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni.” Göncz Kinga kijelentette ugyanakkor, hogy az Oroszországgal való együttműködés Magyarországnak jól felfogott gazdasági, külpolitikai és nemzetbiztonsági érdeke.
„Ha Orbán Viktor kijelentésén lehetne viccelődni, akkor azt mondhatnánk, hogy nem Magyarország, hanem a G8-ak a Gazprom legvidámabb barakkja, hiszen tavaly az elnöki címet betöltő Oroszországgal sikerült megállapodniuk a biztonságos energiaszállításról” – mondta lapunknak Kemény László. A politológus szerint a Fidesz elnökének szavai kártékonyak, hiszen szankciókkal is sújthatják az országot, holott most jók a pozícióink, hiszen energiatározókat terveznek építeni Magyarországon az oroszok. „Nem érdemes rángatni az oroszlán bajszát, hiszen Oroszország földgázszállítása néhány éven belül már nem főként Európába, hanem India, Kína és Japán felé fog irányulni” – mondta Kemény László.