Hírek

2007.01.01. 16:19

Imát mormolt halála előtt az iraki exdiktátor

Szaddam Huszein kivégzésének másnapján újabb részletek váltak ismertté a halálos ítélet végrehajtásáról.

K. I.

Vasárnap több arab tévéadó is sugározta a diktatúra egykor rettegett katonai titkosszolgálatának egyik bagdadi épületében végrehajtott akasztásról készült, gyenge minőségű felvételt. Ezen hallható, amint Szaddam kötéllel a nyakán a muzulmán hitvallás, a sahad szövegét mormolja. Amikor a halálraítélt másodszor is elkezdi az imát, csak a Mohammed szóig jut: ekkor egy kattanás hallatszik, ahogy megnyílik a vesztőhely padlója. Ezután néhány másodpercig teljesen sötét képkockák következnek, majd a kamera a kivégzett arcát mutatja.

Szemtanúkra hivatkozva a The New York Times című amerikai napilap azt jelentette, a megbuktatott elnök röviddel halála előtt azt mondta: „Le az árulókkal, az amerikaiakkal, a kémekkel és a perzsákkal”. Muvaffak ar-Rubaj iraki nemzetbiztonsági tanácsadó – aki szintén ott volt a kivégzésen – azt mondta az amerikai újságnak, megkérdezte Szaddámtól, érez-e bűntudatot vagy félelmet, mire a halálraítélt azt felelte: „Nem, katona vagyok, a saját sorsom miatt nem aggódom.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!