Hírek

2007.01.09. 18:10

Húszezer katona lehet év végére a honvédségnél

A Honvédelmi Minisztérium az eddigi hét középszintű parancsnokságából egy Összhaderőnemű Parancsnokságot hozott létre, melyre a NATO tagállamok között csak hazánkban van példa.

P. A.

Sólyom László kedden a székesfehérvári alakuló ülésen kinevezte a január elsején létrejött szervezet parancsnokait és helyetteseit. A honvédelmi miniszter szerint az összevonásra azért is volt szükség, mert az ország katonai irányítását akkor lehet jól ellátni, ha azt egy intézmény végzi. Szekeres Imre úgy véli, egy korszerű haderő ellátásához a jelenlegi 15-16 ezer katonánál többre van szükség, ezért az év végére körülbelül húszezren teljesítenek majd szolgálatot. A minisztérium harminc háttérintézménye helyett a jövőben három ügynökség fog működni. Az új szerveződés előreláthatólag a bürokrácia csökkenését és a források hatékonyabb felhasználását is magában foglalja.

Szekeres egyébként a hétvégén Irakba repül. Az útra meghívást kapott Fábry Sándor és Friderikusz Sándor is, a szaktárca szerint azért, hogy a közkedvelt tévések új oldalról mutassák be az iraki katonák mindennapjait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!