2007.01.11. 18:36
Helyreállt a Barátság az olajszállító vezetéken
Szerda éjfél óta teljes csúcskapacitás mellett, óránként 1100 tonna olaj érkezik folyamatosan Magyarországra a Barátság vezetéken keresztül – mondta el csütörtökön Ferencz I. Szabolcs, a Mol kommunikációs igazgatója.
A Mol finomítója már nem használja a stratégiai készleteket, amelyekből szerda délután három órától csütörtökön reggel nyolcig több mint tízezer tonna olaj fogyott. A társaság elkezdte visszatölteni a saját technikai készletét is, amelyből két napig mintegy 34 ezer tonna olajat használt fel. Ez elengedhetetlennek bizonyult a finomító folyamatos működése szempontjából. Amint a Molnál megbizonyosodnak az olajszállítás folyamatosságáról, a készletező szövetséggel egyeztetve – várhatóan már januárban –megkezdik visszapótolni a tartalék készletet.
Magyarországon évente körülbelül hatmillió tonna kőolajat dolgoznak fel, aminek döntő része Oroszországból származik. Az import kőolaj gyakorlatilag az éves szinten nyolcmillió tonna kapacitású Barátság II. vezetéken Fényeslitke térségében érkezik Magyarországra. Működik az eredetileg szintén Fehéroroszországban a fő Barátság vezetékről leágazó, Szlovákia felől az Ipolyság térségében bejövő Barátság I. vezeték is. Az éves szinten 3,5 millió tonna kapacitású csőrendszeren azonban csak ritkán szokott importálni az ország, mert a II. vezeték is kielégíti a behozatali igényeket.
Piaci becslések szerint az országban évente 1,5 millió tonna benzint és 2,7 millió tonna gázolaj fogy. Egy finomító egységnyi kőolajból 38 százalékban dízel és tüzelő olajat, 20 százalékban motorbenzineket, 12 százalékban vegyipari alapanyagot, 3 százalékban bitumeneket, 2-2 százalékban cseppfolyós gázokat, kerozint, fűtőolajokat és petrolkokszot állítanak elő. Az egyéb termékek aránya 19 százalék.