2007.01.31. 16:29
George Bush tagadja az Irán elleni támadást
Az amerikai elnök egy tévéinterjúban cáfolta, hogy az Egyesült Államok katonai csapásra készül a perzsa ország ellen annak atomprogramja miatt. Bush szerint a haderő-összevonásnak a Perzsa öbölben az a célja, hogy megakadályozza az iraki ellenállók fegyverutánpótlását, azaz „csapatainkat kívánjuk megvédeni”. Mindeközben az washingtoni törvényhozás szenátorai azt szorgalmazzák: az elnök ne hagyja ki az utolsó lehetőséget, hogy tárgyalóasztalhoz üljön Iránnal.
A hivatalos amerikai nyilatkozatok ellenére európai politikusok komolyan tartanak attól, hogy az Egyesült Államok fegyveres csapást mér az iráni nukleáris létesítményekre. Véleményük szerint a probléma megoldása döntő szakaszához érkezett. Az USA elégedetlen azzal az orosz és kínai állásponttal, amely korlátozza a Biztonsági Tanácsban a határozott amerikai fellépést. Ez az oka annak, hogy Washington katonai beavatkozása jelenleg sokkal komolyabban esik latba, mint korábban – nyilatkozta név nélkül egy brüsszeli diplomata. Javier Solana, az Európai Unió külügyi képviselője a The Guardian című lapnak azt mondta: „Az európaiak számára egyetlen út létezik: Irán tartsa tiszteletben a BT határozatait.