2007.01.02. 16:37
Csapatokat küld Bush a vesztes iraki háborúba
Az amerikai elnök hamarosan „új stratégiát” jelent be, amelynek keretében még több katonát vezényelnek Irakba – értesült a BBC. Az újabb kontingensek célja immár nem a helyi hadsereg kiképzése, hanem „a biztonság erősítése”. Hivatalos bagdadi adatok szerint Irakban minden korábbinál több az áldozatok száma a polgári lakosság körében, s havonta eléri az ezer főt. A síiták és a szunniták között folyó hatalmi harc és a kölcsönös erőszakcselekmények egyedül 16 ezer életet oltottak ki. Az amerikai katonák vesztesége a háború kezdete (2003) óta meghaladja a három ezret. Csupán decemberben 111 amerikai halt meg a 134 ezres haderőből.
Közben az iraki hatóság az után nyomoznak, ki készítette a kalózfelvételt Szaddám Huszein felakasztásáról. Azt is ki akarják deríteni, ki a felelős azért, hogy az felkerülhetett az internetre. A november 5-én halálra ítélt volt diktátort szombaton akasztották fel Bagdadban, a katonai hírszerzés egyik laktanyájában. Az akasztásról egy valamivel több mint két és fél perces, teljes videofelvétel került föl a világhálóra a következő napon.