2007.01.16. 16:46
Csak Somogyban működik a tanúgondozási program
A program lényege, hogy a bíróság épületén belül egy külön szobát alakítottak ki annak érdekében, hogy a vád és a védelem tanúi a ne verekedjenek össze
Annak ellenére nem tervezi az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) a tanúgondozási program országos kiszélesítését, hogy annak egy éves kísérleti tesztelése sikeresnek bizonyult a Somogy Megyei Bíróságon (SMB).
„Természetesen örülünk, hogy Kaposváron jól vizsgázott a tanúgondozási program, de egyelőre nincs szó arról, hogy más megyékben is bevezessék” – mondta lapunknak Sándor Zsuzsanna. Az OIT – amelynek elnöke Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, de tagja a szakminiszter és a legfőbb ügyész is – szóvivője hozzátette, hogy elvileg valamennyi megyei bíróság pártolja az uniós bírósági gyakorlatban elterjedt tanúgondozási intézményt, de határt szab, hogy a személyi, anyagi és a tárgyi feltételeket nem tudják biztosítani.
A Magyarországon egyedülálló kezdeményezéssel Ujkéry Csaba, az SMB elnöke rukkolt elő és az OIT felkérése alapján tavaly január elsejétől vezették be azzal a szándékkal, hogy pozitív tapasztalatok esetén más városokban is alkalmazzák.
A program lényege, hogy a bíróság épületén belül egy külön szobát alakítottak ki annak érdekében, hogy a vád és a védelem tanúi a kihallgatásuk előtti folyosói várakozás során ne verekedjenek össze. Valamint egy bírósági ügyintézői (tanúgondnok) munkakört is létrehoztak, aki személyesen vagy telefonon ad jogi, illetve viselkedési tanácsokat a tapasztalat nélküli, ezért rengeteg esetben a tárgyalástól távol maradó tanúknak.
„Az elmúlt évben összesen 420 esetben keresték meg a bírósági ügyintézőt – aki nem ismeri a konkrét ügyeket, így nem tudja befolyásolni a tanúkat –, a tanúszobát pedig 33 alkalommal ötvenen vették igénybe” – mondta Varga Rita. Az SMB szóvivője azt hangsúlyozta, hogy általában olyan erőszakos bűncselekmények sértettei éltek a lehetőséggel, akiket korábban már értek atrocitások a vádlotthoz tartozók részéről. Ha más megyékben egyelőre nem is, de Siófokon, Fonyódon, Marcaliban, Nagyatádon és Barcson az ígéretek szerint átveszik a kaposvári modellt.