2007.01.05. 17:07
Az idén spórolnak a Parlamentben
Az Országgyűlés idei költségvetése csak minimálisan magasabb a korábbinál, ezért csökkentették a hivatal létszámát, kevesebbet költenek felújításra és a tavalyi szinten tartják a dologi kiadásokat – jelentette ki pénteken az Országgyűlés Hivatalának gazdasági főigazgatója.
Bakos Emil közölte, hogy több tízmillió forintot spórolnak a telefonköltségeken, folyamatosan csökkentik a papírfelhasználást és fokozottabban élnek a közbeszerzési lehetőségekkel. A tavalyi évhez képest 240 millió forinttal több az Országgyűlés költségvetése, de 5 százalékkal emelkedtek az illetmények és 50 millió forinttal többet kell kifizetni munkáltatói járulékokra. A hivatal valamivel több, mint 15 milliárd forinttal gazdálkodhat 2007-ben.
Az Országgyűlés beruházási kiadása az idén 200 millió forinttal lesz több, mint 2006-ban. Teljesen felújítják az Országház középső szektorának alagsorát, csaknem kétezer négyzetméteren. Az itt található csővezetékeket és az esővíz elvezető rendszert már száz éve nem renoválták. Az épület egyes pincerészeiből sódert termelnek ki, hogy helyet teremtsenek a légkondicionáló rendszer beépítésére és egy új, napi 500 embert fogadni képes étterem kialakítására. 2009-ig befejezik az Országház teljes Duna-parti homlokzatának felújítását, ami az idén szinte elviszi az egész éves felújítási keretet, mintegy egymilliárd forintot.