2007.01.11. 18:37
Az elnök elismerte a felelősségét
Kivonulás helyett a további csapatok küldését választotta George Bush amerikai elnök. „Irakban egy fiatal demokrácia harcol a túlélésért, de a kialakult szituáció elfogadhatatlan az amerikai népnek, békét kell teremtenünk” – vallotta be az elnök közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban elhangzott beszédében.
Bush ugyan személyesen is vállalta a felelősséget az Irakban elkövetett hibákért, de kitart eddigi álláspontja mellett és a teljes kivonulás helyett további csapatokat küld a szétesőfélben lévő országba. Az öt teljes dandárból, azaz 21–22 ezer főnyi erősítésből a 82. ejtőernyős hadosztály alakulatai már jövő hét elején megérkeznek Bagdadba. Bush ezzel egyértelmű lépést tesz: ütközőnek használja az amerikai katonákat a síiták és a szunniták között. „Ez egyértelműen több áldozattal jár” – ismerte el Wesley Clark amerikai tábornok. Az elnök 6,7 milliárd dollárral többet kér 2007-ben az iraki kaland finanszírozásához, mint tavaly. Kérdéses azonban, hogy a demokrata többségű kongresszus megszavazza-e az elnök kérését. Első olvasatban valószínűleg nem. Legalábbis ezzel fenyegetőzött David Lieberman demokrata szenátor.
George Bush „új” iraki elképzelései külföldön sem arattak osztatlan sikert. Nagy-Britannia és Ausztrália ugyan üdvözölték a beszédet, de további csapatokat nem küldenek, sőt a britek még az idén megkezdik a kivonulást Dél-Irakból. Irán és Szíria elhibázottnak minősítette további csapatok Irakba vezénylését, Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter azzal vágott vissza, hogy megfenyegetett minden olyan országot, amely Amerika ellen igyekezne befolyásolni az iraki eseményeket.
Sikertelenek voltak a légicsapások Szomáliában
Washington elismerte, hogy a Szomáliában végrehajtott légicsapások „eredménytelenek” voltak. A száznál is több halálos áldozattal járó támadásokat pont azok élték túl, akik ellen irányult, így például Fazul Abdallah Mohamed, és Ali Szaleh Nabhan, akiket az USA kenyai nagykövetségének 1998-os felrobbantásával vádolnak.