2007.01.09. 06:04
Apukám még csekkolja magát
Nem is olyan rég még fogalom volt a rádiózásban. Aztán Apukám, azaz Csiszár Jenő eltűnt, hogy hosszú pauza után most reggeli műsort vezessen a televízióban. Vajon a rádióban mikor halljuk ismét?
– Visszatért a médiába, de nem szerepel az újságokban. Ez tudatos?
– Igen, az. Miért mutatnám magam? Azért, mert valaki a munkáját a képernyőn végzi, nem kell mindenáron az újságok címlapjára tolakodnia. Kéthetente látható vagyok a televízióban, ennél több publicitás nem kell nekem. Vannak erre nálam alkamasabb személyek, abból meg már kinőttem, hogy sztorikat gyártsak. Egyébként minden megkeresés jólesik, de magam is érzem, hogy visszafogottabb lettem.
– Pedig annak idején ön volt a magyar rádiózás első számú fenegyereke. Nem hiányzik a műfaj?
– Sohasem titkoltam, hogy számomra a rádiózás az elektronikus kommunikáció csúcsa. Örök szerelem. Hogy beülök-e még a mikrofon mögé? Ez a jövő titka. Most például nagyon töröm a fejem valamin, de egyelőre még magam számára is kérdéses, hogy belevágok-e. Ezért aztán erről nem is akarok többet mondani.
– Mitől függ, hogy fog-e még rádiózni?
– Kizárólag tőlem. Ahhoz, hogy valamit elkezdjek, arra van szükségem, hogy totálisan higgyek az elképzelés sikerében. Ha úgy érzem, hogy csak félgőzzel tudnám csinálni, el sem kezdem. Engem sohasem érdekek motiválnak, hanem az érzelmeim. Most például csekkolom magam. Ha egy hónap múlva is izgalmasnak tartom az ötletemet, akkor valószínűleg lesz belőle valami.
– Rádiósként a csúcson hagyta abba. Sohasem csábította a folytatás lehetősége?
–Szerintem az efféle megállapításokkal csínján kell bánni. Eltelt néhány év, én is változtam, meg a körülmények is mások lettek. Annak idején a saját magam örömére beszéltem, nem érdekeltek az elvárások, meg az, hogy ki a célközönség. Azóta azonban már felnőtt egy generáció, aki engem sohasem hallott az éterben. Nem vagyok biztos, hogy a ma embere még kíváncsi a 47 éves rádiózó Csiszár Jenőre.
– Nos és a véleményalkotás kényszere? Azzal mi lett?
– Megváltoztam. Nincs már olyan sok közlendőm, azt a néhány gondolatot pedig, ami izgat, beleszövöm a reggeli műsorvezetésbe.
– Tudna még a régi Apukám lenni?
– Jó kérdés. Gőzöm sincs. Az igazi kérdés talán nem is ez. Hanem hogy én vagyok-e még ez a figura. Nem tudom.