Hírek

2007.01.19. 04:42

Alaposan megvágtak a fodrászatban

Olvasónk az egyik legnevesebb pesti fodrászszalon vendége volt. Hatezer forintot fizetett a hajvágásért. Barátnőjétől egy héttel később ugyanezért csupán négyezret kértek.

Rados Virág

A vétség neve árdrágítás – mondta el dr. Tóth Istvánné, a fővárosi Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatója. A fodrásszal szemben ezért a hatóság szabálysértési eljárást indíthat. Akár százezer forintos bírsággal is sújthatják. A felelős tehát az alkalmazott, mert ő állította ki a számlát.

Minderről a fogyasztóvédők a helyszínen győződnek meg. Úgynevezett próba-igénybevétellel inkognitóban kérhetik a szolgáltatást. Mondjuk ketten is beülnek a szalonba hajat vágatni. Ha ugyanazért más-más árat kérnek tőlük, az üzlet dolgozója lelepleződött. A fogyasztóvédő szakemberek egyúttal azt is ellenőrizhetik, hogy a kereskedő egyértelműen feltüntette-e az árakat.

A vendégek számára ugyanis lehetővé kell tenni, hogy azokról könnyűszerrel tájékozódhassanak. Például ki kell függeszteni egy jól látható táblát a falon, megnevezve a szolgáltatásokat és a hozzájuk kapcsolódó fizetendőket.

Fogyasztói jogaink érvényesítéséhez fontos, hogy birtokunkban legyen a nekünk nyújtott szolgáltatásról készült számla. Mostanában a fodrászok ilyet nem adnak. Mi mégis ragaszkodjunk a nyugtához, mert az esetleges árdrágítást utólag csak ezzel tudjuk igazolni. A számla tehát fontos dokumentum.

Amennyiben drágálljuk a szolgáltatást, panaszunkat bátran jegyezzük be a vásárlók könyvébe. Így a történteknek a felügyelők számára is nyoma marad.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!