2006.12.13. 17:57
Szemétbotrány Bács-Kiskunban
Hetek óta folyamatosan szállítják Németországból a háztartási hulladékot hazánkba. A napokban több ezer tonnányi bálázott szemétre bukkantak Bács-Kiskun megyében.
Egymás után tárja fel az illegális szemétlerakóhelyeket a rendőrség Bács-Kiskun megyében. Tegnap Kecskemét és Hetényegyháza között legkevesebb 1500-1800 köbméternyi, bálázott háztartási szemetet fedeztek fel egy tanyás területen.
Az illegálisan lerakott szeméthegy ügyében már megkezdték a nyomozást a rendőrök. A közelben lakók tudósítónknak elmondták: három héten keresztül szállították ide magyar, német és osztrák kamionokkal a szemetet. Egy hete fejezték be a munkát: azóta nem jelent meg itt teherautó.
„Naponta átlagosan 4-5 kamion is megfordult, és targoncával szedték le a platókról a bálákat”– magyarázta a közelben lakó Kocsis Péterné. Az idős asszony úgy hallotta, hogy Németországból hozták a szemetet. Amikor pedig a tanyákon élők a munkásokat és a sofőröket kérdezgették, hogy mit csinálnak, azt a választ kapták: engedélyük van a hulladék lerakására. Ezért senki sem jelezte az önkormányzatnak a napokig tartó munkálatokat.
A „szemétügy” egyébként a múlt hét végén pattant ki Kiskunmajsán, amikor névtelen bejelentést kaptak egy illegális lerakatról a közterület-felügyelők. Nem sokkal ezután Soltvadkert, Tázlár, és Kunbaja tanyavilágában is találtak nagyobb mennyiségű illegális importszemetet, magánterületeken.
Arra vonatkozó információval azonban egyelőre nem rendelkeznek a nyomozók, hogy mennyi pénzt kaphattak a tanyatulajdonosok a hulladék befogadásáért. A rendőrség ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy rövidesen újabb, illegális telepeket is találnak majd Bács-Kiskun megyében.
A hatóságok eddig egy osztrák kamionost is kihallgattak, aki további 20 bálát akart éppen lerakni egy kiskunmajsai telken – mint kiderült, Németországból hozott bálákba tömörített háztartási szemetet. Kihallgatása után a sofőrt visszaküldték Németországba.
A Független Hírügynökség információi szerint egy kunbajai cég kamiononként másfél millió forintért vállalta, hogy hosszú távon rendezi az importszemét sorsát. Őt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség. A helyi volt orosz laktanyában talált 144 bála hulladékot nyolc kamionnal három hét alatt szállították be az országba, de a már említett kilencedik kamion érkezéséről a kiskunmajsai alpolgármester is értesült, így a hatóság megakadályozhatta az újabb jogsértést.
Az illegális lerakás komoly gondot okoz az osztrák határ melletti Hegyeshalom környékén is. Az utóbbi hónapokban egyre több szemét marad azok után, akik a térségben válogatják szét a nyugatról hozott, használt holmikat tartalmazó báláscsomagokat. A felesleget pedig egyszerűen maguk után hagyják. Azért itt történik ez, mivel az osztrákok ma már nem engedik náluk szétválogatni az értékes dolgokat és a hulladékot. A szemetelők ellen már a határmenti település is összefogott: az elmúlt hetekben polgárőrség alakult, amelynek az a fő célja, hogy véget vessen a szemetelésnek – nyilatkozta lapunknak tegnap Szőke László, Hegyeshalom polgármestere.
Hazánk EU-csatlakozása óta uniós rendelet szabályozza a tagállamok közötti hulladékkereskedelmet. A szabályok mindig az adott hulladék fajtájától és veszélyességétől függenek. Viszonylag szabadon csak a legkevésbé ártalmas, szakszóval zöld listás hulladékokat (például a kommunális hulladékot vagy fémhulladékot) lehet szállítani. Bejelentési kötelezettség sincs, tehát a termelő vagy a begyűjtő akár közvetlenül a másik tagországban lévő feldolgozóhoz is szállíthat – feltéve, ha az utóbbi rendelkezik a feldolgozásra vonatkozó hatósági engedélyekkel.