2006.12.17. 15:19
Javult a termelők biztonságérzete a csatlakozás nyomán
Békés megyében ötmilliárd forinthoz jutottak a gazdák a vidékfejlesztési támogatásból
Ma is Békés megye adja az ország mezőgazdasági termelésének mintegy 10 százalékát, pedig az állattenyésztés, különösen a sertéstartás visszaesett. Ugyanakkor nagy lehetőségeket kínál az állattenyésztőknek a Nemzeti Vidékfejlesztési Terven (NVT) belül az EU környezetvédelmi, állatjóléti és higiéniai támogatása.
Matuska Sándor, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Békés megyei kirendeltségvezetője hangsúlyozta: nem egyszerű megfelelni a feltételeknek, de aztán öt évig magas támogatással korszerűsíthetik, alakíthatják környezetkímélővé a gazdálkodók az állattartó férőhelyeket, telepeket. Minderre Békés megyében hatalmas igény lenne, de a szóba jöhető támogatotti kör eddig csak kevesek belépését tette lehetővé.
– Az agrár-környezetgazdálkodási program viszont sokaknak nyújtott új lehetőséget – emelte ki Matuska Sándor. – A kedvezőtlen adottságú térségek támogatása a gyenge minőségű földek miatt is nehéz helyzetben lévőknek jelentett segítséget, főként a román határhoz közeli területeken. Az európai uniós belépésig kellett várni, hogy számottevő – ha nem is elegendő – pénzösszeg legyen az itt élők megsegítésére. Sokan és sokszor emlegetik a termelői csoportok támogatásának fontosságát. Erre is komoly kifizetési lehetőségek vannak, ha a termelői körök egymással megegyeznek és közös áruértékesítésre, beszerzésre szánják el magukat.
Természetesen döntő kérdés, hogy mennyi pénzhez jutottak eddig az NVT keretében a Békés megyei gazdák. Matuska Sándor elmondta: az elmúlt két évben összesen 5,3 milliárd forintot fizettek ki. A kirendeltségvezető leszögezte, hogy nem könnyű feladat teljesíteni az uniós keretből fedezhető kifizetések feltételeit.
A megszokott gazdálkodási gyakorlatnál többet, szakmailag igényesebbet várnak el a gazdálkodóktól, és bőven van adminisztrációs kötelezettség is. Békésben például több tízezer hektáron kell megfelelni a Körös–Maros Nemzeti Park előírásainak. Említhetjük a túzokélőhelyek vagy a Maros hordalékkúpon elhelyezkedő ivóvízbázisok védelmét is.
Sokszor nem elég a termelők szakértelme, így szaktanácsadókhoz kell fordulniuk annak ellenére, hogy az MVH megyei kirendeltségének munkatársai minden segítséget megadnak az érdeklődőknek. Matuska Sándor kiemelte, hogy a megyében működő falugazdász-hálózat semmi mással sem pótolható segítséget nyújt.
A kirendeltségvezető szólt arról is, hogy több megyei sajátosság nehezíti a program gyors és hibátlan teljesítését. Az egyik probléma a földterületek rendezetlen használati viszonyaival, az évente változó bérlői, használói, tulajdonosi körrel függ össze. Sok gonddal jár az ellenőrzések során szükséges dokumentációk (gazdálkodási napló, talajvizsgálatok) elkészítése.
Az MVH Békés megyei kirendeltségének munkatársai a feladathoz képest kicsi, 41 fős létszámmal az NVT-n kívül még mintegy 30 ezer ügyfél más irányú kérelmének a teljesítését is megoldották. Matuska Sándor hangsúlyozta, hogy a megye mezőgazdaságának helyzete, a termelők biztonságérzete javult az MVH uniós és hazai kifizetéseinek növekedésével, az NVT keretében is juttatott támogatásokkal.