2006.11.04. 05:37
Válunk, osztozunk, az adósságból mennyi az enyém?
Olvasónk elvált a férjétől. A közös ingatlan egyharmad része az övé, kétharmada a férfié lett. A házra azonban ketten együtt vettek fel hitelt még a házasság idején.
A válasz attól függ, hogy a hitelszerződésben mit vállaltak – mondták a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában. Adott esetben a közös vagyon megszüntetéséről szóló ítélettől a hitel visszafizetése teljesen független lehet. Hiszen ha a kölcsönt ketten vették fel, akkor azt úgy is kell visszafizetni.
Elképzelhető azonban más megoldás. A pár mondhatja: mivel a körülmények megváltoztak, kérik a banknál a hitelszerződés módosítását. Arra azonban, hogy a pénzintézet ezt meg is tegye (tehát a kölcsönből az asszonynak nem ötven százalékot, hanem csak egyharmad részt kelljen visszafizetnie, míg a férfi állja a kétharmadot), az ügyvéd csekély esélyt lát. A kérelemhez ugyanis a férfi szintén kellene. Ám, amint az olvasó elmondta, volt férje ezt egyáltalán nem akarja. Örül, hogy a kölcsönön fele-fele arányban osztoznak.
Végső lehetőségként a hölgy a bíróságtól is kérheti a banki szerződés módosítását.
A másik kérdés, hogy a közös vagyon megszüntetése után az asszony kiköltözhet-e a házból. Volt férje viselkedése ugyanis már a gyerekek lelki épségét veszélyezteti. A szakember szerint a hölgy ezt nyugodtan megteheti, hivatkozva a fenti indokra. A közös vagyon megszüntetése iránti keresetet kiegészítheti egy, a közösen használt lakás többlethasználati díjáról szóló keresettel. Ezt a díjat a férfinak kellene fizetnie, ha a nő kiköltözik.