Hírek

2006.11.27. 09:52

Több születés, kevesebb halálozás idén

Az év első kilenc hónapjában lényegesen mérséklődött a népességcsökkenés üteme.

BAMA

A születések száma lassan, de folyamatosan emelkedett, a halálozásoké jelentős mértékben csökkent az elmúlt évhez viszonyítva. Valamivel többen kötöttek házasságot, mint egy évvel korábban. A népesség becsült lélekszáma az időszak végén 10 068 ezer fő volt.

Az előzetes adatok szerint 2006 első kilenc hónapjában 74 985 gyermek született, 97 543 lakos hunyt el, 37 074 házasságkötés történt. Augusztus és szeptember hónapokban csaknem 4 százalékos emelkedés történt. Összességében az év első kilenc hónapjában mintegy 1350 gyermekkel, 1,8 százalékkal több újszülött jött világra, mint az elmúlt év azonos időszakában. 2006 első kilenc hónapjában összességében 0,4 százalékkal, számszerűen mintegy 140-nel több házasságkötés történt, mint a tavalyi hasonló időszakban.

A 2005. január–szeptemberi 27 915 lakossal szemben 2006 első kilenc hónapjában 22 558 fővel csökkent a népesség száma, a születések és halálozások különbözetéből adódóan. A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege következtében az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 9000 fővel lett kevesebb. A népesség lélekszáma az időszak végén a nemzetközi vándorlás becsült értékeit is figyelembe véve 10 068 ezer fő volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik