2006.11.15. 17:19
Roma családok menekülnek Svédországba
Szerda délutánig 122 magyar állampolgár kért politikai menedékjogot Svédországban, illetve a Külügyminisztérium értesülései szerint mintegy 40 újabb család szándékozik elindulni a skandináv országba, vélhetően hasonló szándékkal. A reggel.hu úgy tudja, a menedékkérők döntő többsége roma származású.
Az utóbbi négy hétben ugrásszerűen megemelkedett a Svédországban, s azon belül is a Malmöben politikai menedékjogot kért magyar állampolgárok száma. A jelenleg 122 menedékjogot kért személy mellett persze nem kizárt, hogy sokkal többen tartózkodnak az országban, hiszen magyarok állampolgárok mindenféle megkötések nélkül tartózkodhatnak bármely uniós államban.
Információink szerint a menedékjogot kért személyek többségükben Baranya megyei, roma származású személyek, amelyet egy, a birtokunkba került dokumentum is alátámaszt. A Magyar Külügyminisztériumból származó dokumentum arra is kitér, hogy az említett 122 személy csak az elmúlt négy hétben és csak Malmö városába érkezett menekültekre utal, a Svédországba hazánkból érkezett menekültek száma ennél jóval magasabb is lehet.
Kovács István a Mohácsi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője szerint a következő két napon belül Mohács környékéről további 15-16 család tervezi, hogy Svédországba utazik. A repülőjegyeket már megvették, a gyermekeiket pedig kiíratták az iskolákból.
A mindenképpen furcsa helyzet miatt azonban a Külügyminisztérium felvette a kapcsolatot a svéd állami szervekkel az ügyben - mondta el Polgár Viktor külügyi szóvivő. Kiderült, hogy általában olyan hazánkfiairól van szó, akik igen nehéz körülmények között élnek itthon. Arra azonban nem derült fény, mire alapozzák az érintettek a menedékkérést. A jelek arra mutatnak, hogy szervezett akcióról van szó. Az érintettek ugyanazon fapados légitársaság gépével érkeztek, amely éppen Malmöben száll le, illetve mindannyian Mohács és Pécs környékén élnek. Állítólag a "menekültek" között elterjedt az a hír, hogy bárki, aki Svédországban politikai menedékjogot kér - s a hatóságok ha el is utasítják kérelmét - 30 ezer korona, vagyis körülbelül 900 ezer forint segélyt kap.
A jelentős anyagi juttatásra azonban a kinttartózkodók nem számíthatnak, állítja Polgár Viktor. Sőt, azok is komoly bajba kerülhetnek, akik vállalkoznak egy hasonló útra. Szinte képtelenség, hogy Svédország politikai menedékjogot adjon magyar állampolgároknak, ráadásul tömegesen. Ugyanis az Európai Unió tagjaként elvitathatatlan, hogy Magyarország jogállam, s bárki üldöztetésnek legyen kitéve.
Várhatóan annyi történik, hogy a hatóságok kitoloncolják a menedékkérőket, s hiába EU-s állampolgárok, ezt meg is tehetik, lévén a visszautasított politikai menedék ezt vonja magával. Ugyan a döntésig a svéd hatóságok elszállásolják, illetve ellátják a magyarokat, de mindössze annyi segélyt kapnak, amennyi alapvető létszükségleteik fedezésére elég a magas svéd árszínvonal mellett. Más a helyzet azonban azzal, aki csak kiutazik. Ők semmilyen szociális juttatásra nem számíthatnak ha nincs meg a kint letöltött egyéves munkaviszony, igaz, őket nem is toloncolhatják ki.
A Külügyminisztérium szeretné ezért felhívni mindenki figyelmét, hogy tudomása szerint nincs olyan idényjellegű munkalehetőség sem Svédországban, amelyet alacsony képzettségű, nyelvet nem beszélő emberek tömegével el tudnának látni. Így félő, hogy a szóbeszédekre alapozva sokan hatalmas költségekbe verték magukat, miközben semmiféle lehetőség, vagy támogatás nem várja őket az északi országban. Aki azonban mégis nekivág az útnak, tanácsos, hogy már előre tájékozódjon a munkalehetőségekről, legyen biztosítási kártyája, illetve minimum annyi pénze, amennyi a hazautazáshoz szükséges.
Szinte lehetetlen kint maradni
A politikai menedékjogot a svéd állami szervek legfeljebb 30 nap alatt elbírálják, s ha kiderül, hogy a kérvényező nem jogosult a menedékre, kiutasítják az országból. Márpedig szinte bizonyos, hogy EU-s állampolgár nem kap menekültstátuszt az államszövetségen belül. Így valószínűleg a szóban forgó 122 embert hamarosan visszaérkezik Budapestre, s a kaland a jövőbeni esetleges kinti munkavállalást is komolyan meg fogja nehezíteni - mondta el kérdésünkre Takács László, a Külügyminisztérium Konzuli főosztályának vezetője.
Persze előfordulhat, hogy valaki papírok nélkül érkezik egy adott országban, de a helyi hatóságok szinte minden esetben kiderítik a beutazó nemzetiségét, s ha megtudják honnan érkezett, hazatoloncolják. Amennyiben a persze nem derül ki, honnan is érkezett a hivatlan vendég, az adott állam "nyakán marad" a kérelmező, ám erre vajmi kevés az esély.