Hírek

2006.11.16. 14:42

Három éves bélszínt is találtak

Csütörtök hajnalban rendőrök zárták le a Budapesten a Lehel téri piac kijáratait, míg az épületben a Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás szakemberei ellenőrizték a boltok árukészleteit. A nagyszabású razzia riasztó eredménnyel járult.

F. K.

[caption id="" align="alignleft" width="240"] Az üzlettulajdonosoknak összesen 5,5 millió forint bírsággal kell számolniuk – Schmidt János
[/caption]Matuzsálemi korú fagyasztott termékek, nem megfelelően tárolt húsáruk egész garmadája került elő. A szakemberek 3,2 tonna élelmiszert koboztak el, amely véleményük szerint már fogyasztásra alkalmatlan volt. „Akadt virsli, amelynek januárban járt le a szavatossága, de találtunk olyan bélszínt is, amelyet három évvel ezelőtt fagyasztottak le, pedig azért már volt színe” – mondta lapunknak Hajós Ádám fővárosi főállatorvos. A szakember hozzátette: a rajtakapott üzletek tulajdonosaira összesen 5,5 millió forint bírságot szabtak ki és az áru után kilónként ötszáz forint költségtérítésre is kötelezték őket.

„Habár munkatársaink rendszeresen látogatják a piacokat, ilyen összehangolt akcióra most először került sor. Ezentúl a többi piacon is tartunk majd ilyen razziákat” – hangoztatta lapunknak Hajós Ádám. A fővárosi főállatorvos elmondta, hogy további retorziókat nem terveznek a rajtakapott üzletekkel szemben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!