2006.11.30. 17:26
A Benkó Dixieland legnagyobb vállalkozása
,,Bár napokig sorolhatnám a jövőre 50 éves pályafutásunk kiemelkedő eseményeit, koncertjeit, ezt tartom életem legnagyobb dobásának" - mondta dr. Benkó Sándor arról a sorozatról, amelynek szerkesztője ő maga, és most indult el az MTV1-en. A 24 részből álló, egyenként háromnegyedórás, szombat esténként adásba kerülő műsor összefoglaló címe: ,,A jazz születésétől napjainkig".
A világhírű dixie-csapat vállalkozása korántsem csak zenéről szól, ugyanis a jazz 1865-ben útjára indult történetét a kor jellemző történelmi epizódjaiba ágyazva dolgozták fel. Ismert színművészek vállalták a narrátor szerepét és a zenei-énekesi közreműködők sora is elsőrangú. A csaknem száz művész között találjuk például Joe Murányit, aki Luis Armstrong együttesének klarinétosa volt. Az első két részben a regtime korát dolgozzák fel.
Mellesleg Benkóék nemrégiben Békéscsabán, a jubileumi kolbászfesztiválon adtak - mondhatni hagymányosan - fergeteges koncertet. És közben a sztárcsapat eleget tettek a Csabai Kolbász Egyesület meghívásának is.
Kossuth-díjas művész a Beol.hu-nak ma elmondta: kellemes meglepetésükre, már az első részt 180 ezren nézték meg, ez igen előkelő tetszési index a felmérések alapján.
Csak érdekességként, az 5+1 koncertről készült 24 részes sorozat további fejezetcímei: Chicago aranykora (1917-1927) – A SWING VILÁGA (1928-1939 ) - All That Jazz; Dixieland, swing, bebop – a jazz sokarcúvá válik (1939-1953) - És Él a jazz! (1953-tól napjainkig).
A sorozat a magyar kultúra olyan vállalkozása, amely az elmúlt száz év történéseinek állít kézzelfogható emléket a jazz fejlődésének szemszögéből. Várhatóan ez az egyetlen olyan TV sorozat, amely a századforduló legkiválóbb – a témakör területén alkotó – magyar előadóművészek sokaságának munkásságát örökíti meg és maximálisan kielégíti a „közszolgálatiság” fogalmát. A sorozat ápolását és bemutatását a Magyar Televízió csatornája, az m1 vállalta fel.
Benkó doktor végül elmondta, hogy jubileumra készített munka befejezéseként 2007. május 5-én, szombaton este a Papp László Sportarénában kerül sor a Benkó Dixieland Band 50 éves jubileumi koncertjére!
Még többet megtudhatnak a www.benko-dixie.hu internetes ponton. Például azt is, hogy a Benkó Dixieland Band következő kiemelt koncertjei a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián lesznek december 28-án és 29-én.