Hírek

2006.08.17. 18:05

Gőzerővel indul az új kampány

Három parlamenti párt ismertette csütörtökön az önkormányzati választásokkal kapcsolatos kampányát. Közben az MSZP akcióba kezdett azért, hogy elmagyarázza a megszorítások „értelmét” az állampolgároknak.

Szakács Árpád

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön személyesen ismertette azt a kampányt, amelyben a kormány megszorításainak „értelmét” magyarázza el az állampolgároknak. A „Miért kell, ha fáj” címmel elindított akció keretében külön internetes oldalon és telefonon is tájékoztatják az embereket az elmúlt időszakban hozott intézkedésekről. Ezen kívül minden háztartásba szórólapokat is eljuttatnak. „Téved a kormány elszántságát illetően, aki úgy gondolja, hogy a Gyurcsány-csomag megbuktatható” – mondta a miniszterelnök.

[caption id="" align="alignleft" width="260"] "Téved a kormány elszántságát illetően, aki úgy gondolja, hogy a Gyurcsány-csomag megbuktatható” - fotó: Darnay Katalin
[/caption]Gyurcsány Ferenc szerint az önkormányzati választás arról szól, hogy olyan vezetők kerülnek-e a települések és a megyék élére, akik jobb életet szeretnének helyben, ám ez csak a reformokat és az egyensúlyt célzó program támogatásával valósítható meg. Kitért arra is, hogy augusztus 20-a után személyesen vesz részt a szocialista párt kampányában, megfordul minden megyében, Budapesten és mintegy három tucat településen.

A miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva bírálattal illette a Financial Times angol üzleti lapban megjelent írást, amelyben a „bevételnövelő intézkedések” mellett jelentős „kiadáscsökkentést” várnak el a kormánytól. Néhány hónappal ezelőtt még jó gazdasági eredményekről számolt be a lap (ebben a számban 20 millió forint értékben fizetett hirdetést jelentetett meg a magyar kormány szerk. megj.), most pedig ennek az ellenkezőjéről írnak. Ezek után melyik Financial Timesnak higgyünk? – tette fel a kérdést a kormányfő. Szerinte az újság üzletemberek érdekeit és véleményét tolmácsolta, ehhez a propagandához pedig segítséget nyújt a Fidesz is, amikor bírálja a kormány intézkedéseit.

Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke kérdésünkre elmondta: a szocialisták kampányának költsége belefér a választási kampány idejére engedélyezett keretbe, ugyanakkor konkrét összeget nem árult el.

Az SZDSZ a fővárosban lezárta a jelöltállítást, és befejezte az ajánlószelvények gyűjtését az őszi önkormányzati választásokra – jelentette be Horn Gábor a liberális párt kampányfőnöke. Elmondta: vidéken 64 polgármester-jelöltet indítanak, ők már összegyűjtötték a kopogtatócédulákat, és a hét végére a megyei listaállításhoz szükséges számú szelvény is meglesz. Hozzátette: a helyi szintű választási megállapodások megkötése más pártokkal még nem zárult le, a szocialista párt mellett a Vállalkozók Pártjával és az MDF-fel várható helyi együttműködés.

Csütörtökön elindította plakátkampányát az MDF is. A párt a „Nem minden tojás egyforma” szlogennel hívja fel magára a választók figyelmét. Az MDF plakátjain pedig foltos fürjtojások között egy fehér tojás látható, a kampányfőnök szerint ez szimbolizálja a párt tisztaságát és hiteles politikáját. Katona Kálmán, a párt főpolgármester-jelöltje elmondta: a bevezető két hét leteltével területi szinten folytatják a párt önkormányzati kampányát. Emellett mindenhol megjelenik majd üzenetként a zöldebb, élhetőbb környezet megteremtése és a korrupcióellenesség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!