Hírek

2006.08.14. 11:12

Gerát nem engedik el

Bryan Robson, az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő West Bromwich Albion vezetőedzője ismét megerősítette, hogy a csapat magyar légiósa, Gera Zoltán nem eladó.

BAMA

A 27 éves válogatott játékos a napokban azt mondta, hogy – hasonlóan a Manchester Unitedhez szerződött lengyel kapushoz, Tomasz Kuszczakhoz – a Premier League-ben szeretné folytatni a pályafutását. – Zoltánt még két évig szerződés köti hozzánk és garantálom, hogy nem megy sehova – nyilatkozta ugyanakkor a BBC internetes honlapján Robson. A magyar játékos ezzel együtt azt mondja: profi futballista és a WBA nagyon fontos a számára, így ha maradnia kell, akkor is mindent megtesz majd a csapat sikeréért.

– Sokan kérdezgetik, hogyan viselem, hogy csak a másodosztályban játszhatok. Be kell ismernem, hogy nehezen, hiszen többször is hangoztattam: szerintem az élvonal mezőnyéhez tartoznék. Ezt megerősíti az, hogy több PL-klub is érdeklődik irántam. Ha azonban a vezetők úgy döntöttek, hogy nem engednek el, itt kell bizonyítanom – mondta Gera.

A magyar labdarúgó eddig a birminghami gárda mindhárom bajnokiján pályára lépett, a Cardiff elleni döntetlen során gólt is szerzett. A Győri ETO FC nyilvánosságra hozta a Watford FC-hez igazolt, észak-komáromi születésű Priskin Tamás szerződésének részleteit, miszerint a játékos értéke egy millió angol font.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!