Hírek

2006.07.31. 07:10

Őszi műsorok és titkolózások

Az egyelőre még hétpecsétes titok, hogy mit láthatunk ősszel a kereskedelmi televíziókban, ám néhány újdonság azért kiszivárgott. Például újra lesz Bagi-Nacsa, csak másképp, és indul a Megatánc.

Dián Tamás

Ősszel indul a Megatánc. Ha a TV2 nem harangozta volna be idejekorán – kockáztassuk meg: elhamarkodottan – ezt a produkcióját, akár azt is hihetnénk, hogy a konkurencia színeiben nagy sikert aratott Szombat esti láz adta ehhez az inspirációt. Ám a dolog vélhetően épp fordítva történt: az RTL Klub nagy valószínűséggel azzal a szándékkal indíthatta asaját hírességeinek táncversenyét, hogy faragjon valamicskét a Megatánc újdonságának varázsából, s ezzel együtt a majdani nézettségéből.

Persze, ez csak a mi okfejtésünk, Rényi Ádám, a TV2 PR-csoportvezetője lapunknak nyilatkozva ugyanis kételkedett abban, hogy a konkurencia „lenyúlta” volna az ötletüket. Szerinte a két műsor teljesen különböző, a Megatánc ugyanis a tehetségkutatásról szól. „A tánc az utóbbi időben egyre népszerűbb – mondta. – Ezért aztán nincs abban semmi meglepő, hogy egyre több televízió lát benne fantáziát. Az RTL a saját ismert arcait szerepeltette, míg mi a Megasztárból már ismert tematika szerint kutatunk a tehetségek után. Az ötlet sikerét jelzi, hogy több ezren jelentkeztek, s nemsokára kezdődnek a válogatások.”

Apropó: Megasztár. Egyelőre nincs arról szó, hogy folytatódna az eddig három szériát megélt sorozat, de a TV2 vezetői nem is temették el ennek a lehetőségét. Az viszont már biztos, hogy ősszel újra képernyőre kerül a Született feleségek című amerikai sorozat. A most kezdődő második évadot a tengerentúlon már levetítették, a harmadikat még csak most forgatják, úgy hogy a magyar nézők egyáltalán nincsenek lemaradva. Az Áll az alku című vetélkedőbe is beerősítenek, mivel az RTL Klubnál megszűnik Vágó István műsora.

Eltűnik viszont a Csaó Darwin, mivel a január óta Nacsa Olivér által vezetett műsornak az utóbbi hónapokban visszaesett a nézettsége. A TV2 azonban számít a humoristára, aki információink szerint ősztől Bagi Ivánnal együtt egy teljesen megújult produkcióval jelentkezik. Ezt a hírt Rényi Ádám sem cáfolta, ám azt hozzátette: őszi műsoraik közül még nem mindegyik híre publikus.

Az RTL Klub még ennél is jobban titkolózik. A csatorna vezetősége állítólag holnap ismerteti a szeptembertől érvényes új műsorstruktúráját, addig erről senkinek sem nyilatkoznak. Persze, néhány részletet már így is tudni lehet. Például azt, hogy Vágó István műsora, a Legyen Ön is milliomos eltűnik a képernyőről, ám a műsorvezető más produkcióban látható lesz. Ilyen például az Ország tesztje, melyet Liluval vezet majd, s a memóriánkat tehetjük velük próbára. Nem valószínű, hogy sokáig folytatódik a nemrég indult Te vagy az életem című sorozat, mivel a nézettsége minden várakozást alulmúlt, jól teljesített viszont a Dolmen - Rejtélyek városa.

A Viasat 3 tévén egyelőre csak az Árpa Attila által jegyzett modellkereső műsorról tudni, ahol szép lányok versengenek majd azért, hogy bekerüljenek a kifutók csillogó világába.

Ezek is érdekelhetik