Hírek

2006.07.21. 10:09

Megvan a százmilliárdos tartalék tulajdonosa?

A Ferihegyi repülőtér egykori kanadai tulajdonosának számláját gazdagíthatja majd annak az összegnek a jelentős része, amely most titkos hiányemelő tételként, százmilliárd körüli összeggel szerepel a büdzsében - áll a Népszabadság pénteki cikkében.

BAMA

A napilap értesülései szerint az Airport Development Corporation (ADC) állítólag 60-70 milliárd forintot vihet el egy egy-két hónapon belül várható bírósági döntés nyomán. Korábban a cég megelégedett volna sokkal kevesebbel is, de a peren kívüli egyezség nem jött létre. A Pénzügyminisztériumban ugyanúgy nem beszélnek az állam ellen  folytatott perek állásáról, ahogyan  arról a százmillió forintról  sem, amelyet egyszeri kiadási tételként, a hiánynövekedés egyik  okaként soroltak fel a héten - olvasható a lapban.

A pénzügyminisztériumi államtitkár keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a Pénzügyminisztérium (PM) júliusra 7,88 milliárd forint államháztartási (áht) többletet vár, a júniusi véglegesített pénzforgalmi hiány 303,9 milliárd forint volt, a prognózisnál 30 milliárddal kevesebb. Katona Tamás akkor azt is közölte, hogy "egyszeri tételeknél jelentkezik egy további 100 milliárd forintos összeg, amelyet a kormány üzleti érdekeit szem előtt tartva nem  kíván nyilvánosságra hozni".

A kanadai reptér üzemeltető által indított per Londonban folyik, egy nemzetközi választott bíróság előtt, és - a cikk szerint - a magyar állam a szakértők szerint vesztésre áll. A tét 90 millió dollár és annak kamatai - a hazai hírek szerint a számla akár 60-70 milliárd forintra is rúghat, árfolyamtól és ítélettől függően (a százmilliárdos keretösszeget állítólag a megfelelően bő tartalékképzés miatt határozták meg).

A per alapja a Ferihegyi reptér 2001-es visszaállamosítása - emlékeztet a Népszabadság, amely szerint akkor az Orbán-kormány "kiszorította a 2B terminál megépítésére és üzemeltetésére még a Horn-kormánnyal szerződő céget. "Az ügy pikantériája - írja az újság -, hogy az Orbán-kormány annak a Budapest Airport Rt.-nek a kezébe adta a teljes reptér üzemeltetését, amelyet tavaly a Gyurcsány-kabinet adott el az angol BAA-nek több száz milliárd forintért".
(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!