Hírek

2006.07.19. 11:34

Kisegítő járatokat indított a Malév Damaszkuszba

A menetrend szerinti járat mellett két kisegítő járatot indított a Malév Damaszkuszba, a szír fővárosból visszainduló három géppel összesen négyszáz utas érkezett Budapestre szerda reggel.

BAMA

Németh Krisztina, a Malév szóvivője elmondta: 89 utasnak Budapest volt az úti célja, a többiek elsősorban Németországba tartanak. A 89 utas mintegy fele magyar állampolgár. Sok csecsemő, gyermek is volt az utasok között, egész családok hagyják el Szíriát. "A légitársaság folyamatosan egyeztet a külképviseletekkel és az igényekre tekintettel továbbra is indít sűrítő járatokat a térségbe" - ismertette a szóvivő. Kiemelte, mindenkit elhoznak, akinek érvényes Malév-jegye van, akár a damaszkuszi, akár a bejrúti járatra.

Izrael egy hete indított támadást Libanon ellen, légi és tengeri blokád alá vonva az országot, miután a Hezbollah síita szervezet egy támadás során megölt nyolc izraeli katonát és elrabolt két másikat. Izrael múlt csütörtökön támadta meg a bejrúti nemzetközi repülőteret, a Malév ekkor döntött úgy, szünetelteti bejrúti járatát.

Németh Krisztina korábban azt közölte: a Malév csak abban az esetben indít járatot a libanoni fővárosba, ha a helyzet normalizálódik, illetve az utasok biztonsága garantált. A rakétatámadás után a légikikötőt lezárták, az összes nemzetközi járatot törölték.

A Malév a nyári menetrend szerint heti négy járatot közlekedtet a libanoni fővárosba, melynek forgalmát nagy többségben Nyugat-Európa és Észak-Amerika, valamint a libanoni főváros között átszálló utasok jelentik.
(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!