2006.06.13. 15:38
Tizenhárman versenyben a rádióért
Több mint ítz hónapja vezető nélkül működik csak a Magyar Rádió, mert botrányok kísérnek minden egyes elnökválasztási kísérletet
Tizenhárman versengenek a Magyar Rádió elnöki posztjáért a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökének keddi tájékoztatása szerint. "A 15 érdeklődő közül, akik korábban megvásárolták a jelentkezéshez kitöltendő csomagot, 13-an adták le a kedd déli határidőig pályázati anyagukat a tisztségre kiírt, sorrendben ötödik pályázaton; a tenderbontás szerda délután lesz, ekkor derül ki, hány jelentkezés érvényes, ahogy az is, kik járultak hozzá nevük közzétételéhez– mondta Gellért Kis Gábor.
A rádiózásról és televíziózásról szóló médiatörvény értelmében a beadási határidőtől számított harminc napon belül kell a közalapítvány kuratóriumának megválasztania az új vezetőt, vagy a procedúra sikertelensége esetén elnökségének újabb fordulót kiírnia. A Magyar Rádió tíz hónapja, Kondor Katalin mandátumának lejártával megüresedett elnöki posztját eddig négy pályázaton nem sikerült betölteni, az első menet kivételével pedig még jelöltet sem állítottak a tisztségre. Az ötödik kiírásra jelentkezők június 13-ig adhatták le jelentkezésüket és az elképzeléseiket tartalmazó dokumentációt. Jelenleg Gőblyös István gazdasági és Hollós János igazgatásszervezési alelnök látja el az ügyvezetői feladatokat; megbízásuk az új elnök megválasztásáig szól.