Hírek

2006.06.14. 19:53

Tereptriatlon idén is

Rohamosan növekszik az érdeklődés a tereptriatlon iránt Magyarországon, így a tavaly megrendezett X2S verseny 2006-ban versenysorozattá bővül, amelynek 6 futama lesz régi és új helyszíneken. Az X2S-Yasec Team tájékoztatóján Tóth Viktor, az egyesület elnöke elmondta, a tavalyi indulók nagy része idén is megméretteti magát, sőt a létszám tovább bővül.

BAMA

A verseny védnökségét Béres Alexandra újra elvállalta, aki elmondta: sokra tartja a csapat fáradozását és ezért segíti őket most már második éve. Hasonlóan a fitness világbajnokhoz, Kropkó Péter, a magyar ironman is „megtartja tiszté”, vagyis idén szintén a technikai védnök szerepét látja el.

Tóth Viktor elmondta, az X2S csapat tagjai közt üdvözölheti immár Erdélyi Esztert, aki jelenleg Magyarország egyetlen hölgye, aki az Xterra versenyeken felveheti a versenyt a nemzetközi mezőnnyel. Ezt egyben boldogan és szomorúan is veszik tudomásul, hiszen míg az egyik szemük örül, hogy van egyáltalán ilyen tehetségű sportolónk, a másik sír, amiért Csomor Erika titokzatos okokból nem indul terepversenyeken és Xterra futamokon, jóllehet tehetségét ezen a téren mindenki elismeri. Mindenesetre Eszter máris bizonyított Olaszországban, ahol az Európa-bajnokság profi mezőnyében az igen előkelő 4. helyet szerezte meg, mégpedig úgy, hogy egyedül neki nem volt neoprénruhája a mezőnyben.

Idén a tereptriatlon terepfesztivállá bővül Visegrádon, mivel a méltán híressé vált Duna Maraton szervezői összefogtak a X2S Team szervezőivel és a sportolók érdekében egy háromnapos rendezvénysorozatot hoztak össze, ahol mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb terepsportot, jelentette be Tóth Viktor. A csapat tagjai nagy hangsúlyt fektetnek a sport mellett az egészséges és tudatos életre, így ez a fesztivál egyben az egészséges ételek fóruma is lesz, mind a versenyzők, mind a közönség számára. Remélik, mindez jó hatással lesz Magyarország katasztrofális egészség-helyzetére is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!