Hírek

2006.06.03. 16:12

Százezrek zarándokoltak Csíksomlyóra

A világ minden szegletéből érkeztek a hívők a Csíksomlyón tartott Mária-búcsúra. A zarándokokat sem az eső sem a madárinfluenza nem tántorította el.

Lukács János

Szent Fiadat Boldogasszony, kérd e népért – ez a mottó fogadta szombaton mindazokat, akik a Csíksomlyó felé vezető Szék útján igyekeztek a hármashalom oltárnál megtartott búcsús szentmisére. A hagyományos pünkösdi zarándoklaton idén is több százezer ember vett részt, Magyarországról autóbuszok százai érkeztek – a szabadon maradt helyek alapján talán még többen voltak, mint tavaly. Nemcsak Erdélyből és az anyaországból jöttek, még Közép-Ázsiából és Amerikából is érkeztek résztvevők. A zarándokokat nem tántorította el sem a pénteken szakadó eső, sem a madárinfluenza veszélye. Szombaton még a nap is kisütött egy kis időre a szentmise helyszínén, de esernyőkre egyáltalán nem volt szükség a búcsú napján. Majnek Antal kárpátaljai püspök a megújulásról beszélt ünnepi prédikációjában, kiemelve, hogy a magyar katolikus püspöki kar által meghirdetett nemzeti imaévhez a kárpátaljaiak és az erdélyiek is csatlakoztak. Az ünnepi szónok hangsúlyozta, a megújulás kulcsa csakis a Szentlélek lehet. Majnek Antal nem mulasztotta el kiemelni a katolikus szentségek fontosságát sem, a családok összetartó erejét példaképül állította a hallgatóság elé, az életet pedig mint legfőbb értéket említve elítélte az eutanáziát és a terhességmegszakítást. „Akik a gyermeket nem vállalják, az öregektől is szívesen megszabadulnának” – fogalmazott a ferences püspök.
A zarándoklatra, mint minden évben, idén is több magyarországi közéleti személyiség és politikai párt képviselője eljött. Jelen volt többek között Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Semjén Zsolt KDNP-elnök, Terényi János bukaresti magyar nagykövet. A nagy hiányzók között Dávid Ibolya MDF-elnököt tartották számon, aki pártja választási győzelmét is a csíksomlyói szűzanyának köszönte meg. Ennek ellenére sokak szerint Dávid Ibolya nem is lett volna szívesen látott vendég a pünkösdi búcsún, tekintettel a választási kampány idején tanúsított magatartására

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!