2006.06.28. 11:04
Megindult az izraeli bosszúhadjárat
Légicsapás érte a Gázai övezet erőművét, az izraeli hadsereg pedig elfoglalta a palesztin város repülőterét. A katonák csak szórványos ellenállásba ütköztek.
Behatoltak a Gázai övezetbe az izraeli páncélosok. A szerda hajnalban indított offenzíva első lépcsőjében a légierő megsemmisített három közúti hidat, majd a páncélos zászlóaljak mintegy két kilométer mélységben benyomultak a Palesztin Hatóság területére. Ugyanekkor légitámadás érte Gáza egyetlen erőművét is, így az övezet mintegy egymillió lakosa elektromos energia nélkül maradt. Egyedül az erőművet legalább kilenc nagy erejű bombatalálat érte, palesztin források szerint teljesen hasznavehetetlenné vált. Izraeli katonák kontrollálják az övezet lezárt repülőterét is.
Habár a kormányzó párt, a Hamasz egyik szóvivője, Niszar Rajan fegyverbe szólította a palesztinokat, az izraeli hadsereg meglepően kevés ellenállásba ütközött az előrenyomulás során. A hírek szerint a gázai utcákon maszkos fegyveresek gyülekeznek, a biztonsági erők tagjai pedig útakadályokat és homokzsákokból emelt barrikádokat építettek, de lövések csak szórványosan dördültek el. A lagymatag összecsapásokra jellemző, hogy izraeli részről áldozatokról nem érkezett jelentés, míg palesztin részről is csupán a légicsapásokban sérültek meg.
Az izraeli katonai rádió által csak „nyári esőként” emlegetett katonai akció célját továbbra is némi értetlenség övezi. Hivatalosan az akciót annak a 19 éves katonának a kiszabadítására indították, akit még napokkal ezelőtt raboltak el palesztin fegyveresek. A tizedest vasárnap reggel rabolták el a Népi Ellenállási Bizottságok nevű szervezet fegyveresei, akik titkos alagúton hatoltak be izraeli területre, a gázai-egyiptomi-izraeli hármas határnál. Egy egyiptomi biztonsági csoport is részt vesz a túsz kiszabadulásért indított műveletben, valamint a katona kiszabadításához Franciaország is felajánlotta segítségét.Ugyanakkor a támadás jelentősen csökkenti Gilad Salit tizedes életben maradásának esélyeit. A katona elrablását magára vállaló Népi Ellenállási Bizottságok nevű palesztin szervezet pedig azzal is fenyegetőzik, hogy kivégez egy fogságában lévő zsidó telepest, ha az izraeli haderő nem állítja le gázai benyomulását.
Szerdán reggel a bosszúhadjárat következő részeként a zsidó állam igazságügy minisztere kijelentette, hogy Izrael célba vette, és ha lehetősége nyílik rá, megöli a Hamász szíriai száműzetésben élő vezetőjét. Hájim Ramon az izraeli katonai rádióban közölte: Háled Mesaal azért vált célponttá, mert őt tartják felelősnek a vasárnapi támadásért.