Hírek

2006.06.12. 19:11

Megfigyelési botrány a Vodafone-nál

A mobilcég éjjel-nappal követte alkalmazottai mozgását, bár állításuk szerint azok tudtak arról, hogy a Nagy Testvér figyel

Végh Márton

Maratoni hosszúságú tárgyalás után a budapesti III. kerületi bíróság tegnap ítélet nélkül rekesztette be azt a precedensértékű pert, amelyet a Vodafone Zrt. egyik vezető beosztású alkalmazottja indított három munkatársával együtt azután, hogy 2005 őszén megtudták: a cég a „Mobil Flotta Helymeghatározás” rendszerének tesztelése során éjjel-nappal, hétköznap és hétvégén nyomon követte őket előfizetéses céges mobiltelefonjuk segítségével. Mindezt egy korábbi tárgyalási napon kinyomtatott adatlistával bizonyították. „Nem igaz, hogy tájékoztattak minket a tesztelés aktiválásáról. Ráadásul a monitoros megfigyeléshez írásos hozzájárulás is kell, az pedig nincs” – mondta Révész Gabriella. A cég viszonteladási osztályának vezetője – a per idejére betegszabadságra vonult – továbbá azt sérelmezte, hogy a Vodafone megakadályozta állításának bizonyítását azzal, hogy a munkahelyéről semmilyen iratot, jegyzetet nem hozhatott el.
A cég tanúként meghallgatott kereskedelmi igazgatója is elismerte, hogy a rendszer tesztelése alatt nyomon követték az alkalmazottakat. „A részvétel azonban önkéntes volt, a munkatársakat tájékoztattuk, és a tesztidőszak alatt senki nem jelezte, hogy problémája lenne” – mondta Németh Attila. Az igazgató hozzátette, hogy nem a követés volt a cél, hanem annak ellenőrzése, hogy lehetséges-e nagyobb számú gépjármű hozzávetőleges helyzetének egyidejű meghatározása. Az interneten keresztül elérhető szolgáltatás lényege, hogy segítségével száz méteres pontossággal megsaccolható és elektronikus térképen megjeleníthető a mobiltelefonok helyzete. A Vodafone elsősorban szállítócégek és futárszolgálatok számára dobta piacra a „nyomkövetőt”.
Az egymásnak ellentmondó vallomások miatt a bíróság szembesítést is elrendelt, amely során azonban mindkét fél ragaszkodott eredeti álláspontjához. Hétfőn tehát lezárult a bizonyítás, az elsőfokú ítéletet június 23-án hirdetik ki, amely ellen valószínűleg a pervesztes fél fellebbezni fog. A felperesek karrierje azonban minden bizonnyal véget ér a Vodafone-nál, az ítélettől függetlenül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!