Hírek

2006.06.09. 16:16

Megalakult az új Gyurcsány-kormány

Elfogadták a kormányprogramot és megválasztották a miniszterelnököt az országgyűlési képviselők

Vég Márton

Délelőtt megalakult Magyarország új kormánya, miután az Országgyűlés elfogadta a kormányprogramot és Gyurcsány Ferencet megválasztotta miniszterelnöknek. A szavazáson 21 képviselő nem vett részt – négy kormánypárti és 17 ellenzéki honatya –, de az MSZP és az SZDSZ frakciók alkotta többség így is érvényesítette akaratát. Ezután előbb Gyurcsány Ferenc kormányfő tette le az esküt, majd Sólyom László köztársasági elnök által kinevezett tizenkét miniszter is hasonlóképpen cselekedett. A miniszterelnöknek elsőként az államfő gratulált, majd sorban Kuncze Gábor (SZDSZ), Hiller István (MSZP), Navracsics Tibor (Fidesz), Rubovszky György (KDNP) és Dávid Ibolya (MDF) fogott kezet a kormányfővel. A hagyományoknak megfelelően a legfontosabb közjogi méltóságok – Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság, és Bihari Mihály az Alkotmánybíróság elnöke –  is gratuláltak Gyurcsány Ferencnek. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azonban sem a miniszterelnöknek, sem a minisztereknek nem nyújtott kezet. A ceremónia a Himnusz felcsendülésével zárult, amelyet az ülésterem bal-, illetve jobboldalán egyaránt felállva énekeltek el a képviselők.
A kormányprogram elfogadása előtt folytatódott annak vitája, a felszólalók elsősorban a gazdaságot és a külpolitikát érintő kérdésekről beszéltek. „Ide mer-e állni, és elmondani pontosan, hogy mit kíván tenni az előttünk álló néhány hétben” – kérdezte Pokorni Zoltán a miniszterelnöktől. A Fidesz alelnöke szerint a kormányprogram jelentős hitelességi problémával küzd, mert az abban foglalt célok, eszközök, valamint a dokumentum benyújtói sem hitelesek. A legnagyobb ellenzéki párt szónokai a kormányprogram külpolitikai fejezeteit bírálva azt hangoztatták, hogy az új külügyminiszter – Göncz Kinga – megnevezése sérti a nemzeti érdekeket. „A miniszterválasztás megelőlegezi a kormányfő kézi vezérléses ambícióit a külpolitika terén” – mondta a fideszes Németh Zsolt.
A KDNP-frakció főleg azt vetette a kormány szemére, hogy a programja köszönő viszonyban sincs a választási kampányígéretekkel. „A megszorítások a bérből és fizetésből élőket érintik majd” – szögezte le Latorcai János. Az MDF pedig azt sérelmezte, hogy a kormányoldalról egyetlen konkrétumot tartalmazó válasz sem érkezett azokra a kérdésekre, amelyeket a vita során az ellenzék feltett. „Az MDF egy felelős párt, ezért nem tudjuk támogatni egy felelőtlen kormány programját” – mondta Herényi Károly frakcióvezető.
Az SZDSZ szerint az ellenzéknek nem is az a dolga, hogy megszavazza a kormányprogramot, hanem, hogy más lehetőségeket mutasson fel. „Az ellenzék semmilyen javaslatot nem támogat, nem hajlandó együttműködni, és nem járul hozzá a problematikus területek rendezéséhez” – mondta Kuncze Gábor pártelnök.
Gyurcsány Ferenc a kormányprogram parlamenti vitáját követő zárszavában megígérte az ellenzéknek, hogy módosító javaslataikat megfontolják. „A kritikákat végiggondoljuk, és szándékunknak megfelelően építkezünk belőlük” – fogalmazott a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc szerint a kormány felkészült az előtte álló feladatokra, és kész arra, hogy egy új Magyarországot teremtsen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!