2006.06.29. 13:27
Fidesz: a kormány miatt nő a benzin ára
A Fidesz szerint a forintárfolyam gyengülését okozó kormányzati magatartás áll a rendkívül magas benzinár hátterében.
A kőolaj világpiaci ára csak részben ok a benzin árának emelkedésére, ebben a forint árfolyamának mélyrepülése is szerepet játszik, hiszen a környező országokban, még Ausztriában is olcsóbb a tankolás, mint Magyarországon - hangsúlyozta Szijjártó Péter szóvivő annak kapcsán, hogy a benzin ára elérte a 300 forintot.
Révész Máriusz országgyűlési képciselő aki ebben a témában hétfőn interpellációt intézett a kormányfőhöz, hozzátette: Gyurcsány Ferenc egy nyilatkozata nyomán június 10-től kezdett drámaian gyengülni a forint. Mint mondta, a forintárfolyam gyengüléséhez hozzájárult a kormány felelőtlen gazdaságpolitikája, amelynek következtében a Fitch hitelminősítő intézet nemrégiben megállapította, hogy a világon Magyarországon van a legnagyobb GDP arányos hiány. Ha ezt lefordítjuk, akkor azt jelenti, hogy a Gyurcsány-kormány a világ legfelelőtlenebb és legpopulistább kormánya - jegyezte meg. Véleménye szerint Magyarországon esetében az üzemanyagár emelkedésének egyetlen oka jelenleg a forintárfolyam gyengülése.
Szijjártó Péter kérdésre válaszolva cáfolta azt a lapértesülést, miszerint a Fidesz is részt vesz a kormány megszorító csomagja elleni érdekképviseleti demonstrációk, tüntetések szervezésében.
(MTI)