2006.06.30. 08:41
A lelkiismeretükre bízzák a szocialisták
Egyelőre nem döntötték el a kormánypártok, hogy támogatják-e Sólyom László jelöltjét a Legfőbb Ügyész posztjára.
Hétfőn választ legfőbb ügyészt a parlament, legalábbis ekkor szavaz a Ház Sólyom László köztársasági elnök jelöltjéről, Horányi Miklósról. Az államfő a már-már tőle elvárható módon nem egyeztetett a jelölésről a parlamenti pártok vezetőivel, amikor a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség első emberét javasolta Polt Péter május 16-án megüresedett székébe.
Azzal, hogy Horányi a rendszerváltozás után egyik párthoz sem volt köthető, elvben megfelelne a tisztséget betöltőtől elvárt függetlenségi követelménynek. A kormánypártok ennek ellenére az ellenzéktől eltérően az utolsó pillanatig elodázzák a támogatásáról meghozandó döntést – az SZDSZ és az MSZP is hétfőn határoz a kérdésben.
Bár az MSZP-frakció tagjai tegnap is egyeztettek, hivatalosan továbbra sem lehet tudni, hogy a szocialisták támogatják-e Horányi Miklós megválasztását. „A hétfői frakcióülésen szavazunk arról, hogy elfogadjuk-e a köztársasági elnök jelöltjét vagy sem” – mondta Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója ugyanakkor azt mondta: tiszteletben tartják az államfő jelölési jogát és támogatják Horányi Miklóst. Ezt jelentette be a MDF és a KDNP is. Répássy azonban – utalva a jelölt személyének megnevezése és a választás között eltelt három hónapra – azt mondta: a koalíció „sunnyog” álláspontjával kapcsolatban, holott ideje lenne megmondaniuk, mit is akarnak.
A szocialisták nem akartak jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy az utolsó pillanatban meghozott döntés során milyen politikai, illetve szakmai szempontokat fognak mérlegelni a képviselőik. Lapunk mindenesetre több forrásból úgy értesült, hogy a kormánypártok várhatóan hivatalosan nem is döntenek a jelölt egységes támogatása vagy elutasítása mellett, hanem – személyi kérdésekben meglehetősen szokatlan módon – a képviselők egyéni belátására bízzák a szavazást. Horányi elutasítása egyértelmű üzenet lenne – a pártokkal való konzultációt eddig saját hatáskörébe tartozó kérdésekben kizáró – Sólyom Lászlónak, és az sem lehetetlen, hogy további súrlódásokhoz vezetne a kormányzat és az államfő között. Informátoraink ugyanakkor elképzelhetőnek tartják azt a forgatókönyvet is, hogy Horányi ellenzéki támogatással és az MSZP őt támogató képviselőinek voksaival befutó lehet.