2006.04.03. 19:44
Vallottak a miniszterek
Tegnaptól nyilvánosak a nem képviselő miniszterek és államtitkárok vagyonnyilatkozatai. Kóka János és Somogyi Ferenc éves jövedelme a miniszteri poszttal töredékére csökkent.
A nem képviselő miniszterek és államtitkárok vagyonnyilatkozatát egyelőre csak a Miniszeterelnöki Hivatal egyik Báthori utcai főosztályán lehet megtekinteni. Hogy a dokumentumok mikor kerülnek fel az internetre, még itt sem tudják.
Gyurcsány Ferenc zsebében azonban már most is lehet turkálni, vagyonnyilatkozatát ugyanis közzétette a világhálón (www.miniszterelnok.hu). Ebből kiderül: miniszterelnöki fizetése tavaly bruttó 18,4 millió forint volt, ezt az összeget teljes egészében karitatív célokra osztotta szét. Az előbb említett intézményben betekintettünk Kóka János, Göncz Kinga, Rácz Jenő, Bozóki András, Persányi Miklós, Petrétei József és Somogyi Ferenc önbevalláson alapuló vagyonnyilatkozatába, amelyet március végéig kellett leadniuk.
A miniszterelnök vagyona érdemben nem változott: 106 millió forintos jövedelmet könyvelhetett el, továbbra is megvan pápai, 50 négyzetméteres ingatlana, amelyet még 11 éve vett meg. Üdülője, autója, értékpapírjai nincsenek.
A BNP PARIBAS pénzintézetben 2 millió forintja pihen, míg feleségével, Dobrev Klárával közös OTP-bankszámláján 360 ezer forint áll a Gyurcsány-család rendelkezésére. A kormányfőnek három gazdasági társaságban van érdekeltsége: az Altus Befektetési Rt-ben, az Aldo Kft-ben, valamint az Ark Rt-ben. Bár a Szalai utcai székhelyű ingatlanos cégben 100 százalékos tulajdonos, utóbbi kettőben minimális a részesedése: 4,4, illetve 8,3 százalék.
Az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter tavaly 15 milliós jövedelmet könyvelhetett el, igaz, 2004-ben ennél hárommillióval többet. Göncz Kinga banki hitelfelvétellel (2003: 4,7 millió az FHB-től; 2005: 6,5 millió a HVB Banktól), és két XII. kerületi lakás eladásából vásárolt a budai II. kerületben 160 négyzetméteres házat gyermekével együtt. Négyéves Toyota Yarist használ, bankszámláján közel másfél millió forint van.
Rácz Jenő egészségügyi miniszter vagyona is szerény: egy nem lakócélú, 215 négyzetméteres kaposvári ingatlanról, valamint egy négyéves Renault Megane-ról, továbbá egy 600 ezres OTP-bankszámláról számolt be.
A kulturális miniszter, Bozóki András 2000-hez képest megtizenötszörözte, 2002-höz képest pedig megötszörözte éves keresetét, így tavaly 15 milliós jövedelmet könyvelhetett el. Van egy hároméves Opel Astrája és felerészben tulajdonos egy fővárosi közepes méretű lakásban, valamint egy betéti társaságban.
A kormány második leggazdagabb minisztere öt esztendeje – még üzletemberként – 127 milliót kaszált évente, 2004-re ez 6,8 millióra csappant, tavaly pedig 23,6 milliót keresett.
Kóka János alapos, minden részletre kiterjedő vagyonnyilatkozatából kiderül: egy 81 négyzetméteres és egy 64 négyzetméteres budapesti ingatlan tulajdonosa, egy verőcei üdülő fele, valamint egy több mint ezer négyzetméteres fővárosi ingatlan negyede is az övé. 13 négyzetméteres garázsáról és 3,29 négyzetméteres folyosórészletéről sem feledkezett meg. A gazdasági miniszter értékpapírokba fekteti vagyonát: 64 250 dollárt és 7 millió forintot. Számos folyószámláján összesen közel kétszázmillió forint gyarapodik. Kóka János bőkezűen osztogat kölcsönöket: kintlévőségei meghaladják a százmillió forintot.
A környezetvédelmi miniszter, Persányi Miklós tavaly nem vásárolt semmit, 8,78 millió forint jövedelme volt. Petrétei József 2005-ben 16 millió forinttal vagyonosodott. Az igazságügy-miniszternek elsősorban Baranyában vannak érdekeltségei, amelyek közül 2003-ban 14,5 milliós lakáshitellel vásárolt pécsi 58 négyzetméteres ingatlana emelkedik ki. Ugyanitt van egy 54 négyzetméteres is, de ezt hét éve megörökölte. 1999-ben vásárolt Nissan Almeráját használja.
A külügyminiszter, akárcsak Kóka János, meglehetősen rosszul járt: 2003-ban még 80 milliós éves jövedelemmel büszkélkedhetett, tavaly ez 18,9 millióra csappant. Somogyi Ferenc ingatlanvagyona egy első kerületi 94 négyzetméteres lakás, egy tároló és egy teremgarázsban kocsibeálló. A berendezésről alapos képet kapunk: bőr ülőgarnitúra, Püski-festmények (2db), perzsa szőnyegek (2db). 2003-as befektetése tavalyi áron 94 milliót ért.